Szociális lakásokat épít a kolozsvári önkormányzat

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

Ötemeletes, 35 szociális lakást tartalmazó tömbházat tervez építtetni a kolozsvári önkormányzat az irisztelepi Kályhás (Sobarilor) utcába, egy 1203 négyzetméteres területre.

A hétfői tanácsülésen elfogadott, műszaki és gazdasági részleteket tartalmazó dokumentáció szerint a befektetés értéke 66,2 millió lej, a munkálatok kivitelezési ideje pedig két év lenne az elkezdésüktől számítva.

„Számos család és egyedül lakó idős személy él mélyszegénységben. Minden rendelkezésre álló eszközzel fel kell lépni az egyenlőtlenségek növekedése, a kirekesztés és a hátrányos megkülönböztetés ellen. Olyan városban szeretnénk élni, ahol senki nem érzi magát kirekesztve, ahol a közös életünk egymás segítéséről és nem a másik kárára való gyarapodásról szól” – idézte Oláh Emesét, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármesterét a határozatról kiadott közlemény.

2015 és 2024 között Kolozsváron mindössze 12 szociális lakás épült, ezeket is 2021 júliusában adták át, tíz évvel azután, hogy felmerült a tervezésük, hívta fel a figyelmet korábbi online petíciójában a Căși Sociale Acum! szervezet, hozzátéve, hogy ehhez képest csak 2019 és 2022 között 10582 magánlakás készült el a városban.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!