Közélet
Nyilvánosságra hoztuk a Bagossy-csűr ügyét, a zenekar menedzsmentje válaszul lefújta a projektet
A gyergyói önkormányzat közvagyonból készítette elő a Bagossy-csűrt, de a zenekar a Transtelex cikke után visszalépett, a felelősséget pedig a sajtóra próbálják hárítani.
Négyből három román állampolgár támogatja az önkéntes katonai szolgálatot
A védelmi minisztérium időközben egy négy hónapos, fizetett kiképzési program bevezetését tervezi, amely a hadsereg tartalékos állományát erősítené meg.
Donald Trump meglátogatására készül a román elnök
Gazdasági, biztonságpolitikai kérdésekkel és a vízummentesség ügyét is felvetné a találkozón.
Egyre több romániai gimnazista szorong és panaszkodik kimerültségre vagy túlzott aggodalomra
Vannak biztató jelek a diákok jóllétéről és mentális egészségéről, de az EU és az oktatási minisztérium közös jelentése arra is rámutatott, hogy sokan nem érzik magukat biztonságban és nem tudnak...
Botrány a Román Posta új logója körül: egy erdélyi grafikus megmutatta, hogyan lehetett volna...
Oláh József Botond két nap alatt készített egy alternatív logót, amely szerinte működőképesebb, mint a Román Posta több ezer eurós emblémája. A grafikus értetlenül áll a történtek előtt: szerinte az...
Erdélyi holokauszt túlélők üzenetét találták meg egy lengyel templomban
Négy erdélyi zsidó nő 1945 januárjában megszöktek egy halálmenetből, és hónapokig bujkáltak Skoroszówban. A ceruzával írt üzenetüket hetven évvel később fedezték fel restaurátorok, és azóta a helyi...
A politikai kontextus miatt mondhatott le Anna Netrebko meghívásáról a kolozsvári zeneakadémia
Az év elején még úgy volt, a Putyinhoz fűződő állítólagos kapcsolatai miatt sokat bírált orosz operaénekes lesz az egyik, aki a kolozsvári zenekadémia új koncerttermét felavatja.
Ismét vízum nélkül mehetnek az Egyesült Államokba a kettős állampolgárságú erdélyi magyarok
Amerika szeptember végétől visszavonja a korábbi szigorítását, és Magyarországon kívül született magyar útlevéllel rendelkezők is vízum nélkül utazhatnak az USA-ba.
Kimondta a legfőbb ügyész, hogy Románia orosz hibrid támadás célpontja volt a 2024-es...
Kedden vádat emeltek Călin Georgescu volt független elnökjelölt ellen, a legfőbb ügyészség szerint ő tervelte ki az alkotmányos rend megdöntését.
Az új elektronikus személyi több gondot okoz, mint amennyit megold, a lakcímmel van a legnagyobb...
A diákoknak bonyolultabb a kedvezményes vonatjegyeket megvenni, a gyógyszertárakban a receptre írt gyógyszerek kiváltása is akadályokba ütközik, ráadásul akad olyan állampolgár is, akinek a neve...













