Előkerült a coțofenești-i aranysisak és a hozzá tartozó aranykarperecek, amelyeket 2025 januárjában loptak el a hollandiai Drents Múzeumból – erősítették meg források az RTV Drenthe-nek. A holland múzeum és az ügyészség közös sajtótájékoztatót tartva ismertették a részleteket.
A három eltűnt aranykarperecből csak kettő került elő. A holland ügyészek szerint a műtárgyakat úgy találták meg, hogy alkut kötöttek a gyanúsítottakkal, akik információkat adtak a kincsek hollétéről.
Ernest Oberlander-Târnoveanu, a bukaresti Nemzeti Történeti Múzeum egykori igazgatója, akit a dák kincsek ellopása után menesztettek, a HotNewsnak elmondta, hogy a kincseket elásva, törölközőbe csomagolva találták meg. A három előzetes letartóztatásban lévő gyanúsított ellen április közepén kezdődik a bírósági eljárás.
Oana Ţoiu román külügyminiszter egyeztetett Tom Berendsennel, a Holland Királyság külügyminiszterével is, és megerősítette, hogy Románia megkapta az 5,85 millió eurós kártérítést, ezt azonban vissza kell fizetni a holland hatóságoknak, mivel megtalálták a kincsek egy részét. Még mielőtt ez megtörténne, a szakértők felmérik a dák kincsek állapotát, és a restaurálásra szükséges pénzt levonják a visszafizetendő összegből.
Ahogy korábbi összefoglalónkban írtuk, a történet 2025. január 24-ről 25-re virradó éjszakán kezdődött, amikor ismeretlen elkövetők felrobbantották a hollandiai Assenben található múzeum egyik falát, és percek alatt elvitték a kiállítás legértékesebb darabjait. A Dacia’s Gold, vagyis a Dácia aranya tárlaton bemutatott romániai műkincsek közül négy tárgy, köztük a híres aranysisak, amit megtaláltak, és három aranykarperec tűnt el. A leletek a Kr. e. 5. századból származnak, és a geto–dák kultúra kiemelkedő emlékei, amelyek régészeti és identitásbeli jelentőséggel is bírnak egyaránt.
A rablás után nemzetközi nyomozás indult. A holland hatóságok több gyanúsítottat is őrizetbe vettek, DNS-nyomok és mikroszkopikus aranymaradványok alapján próbálták feltérképezni az elkövetők útját. A sajtóban olyan információk is megjelentek, hogy a rablás mögött szervezett bűnözői csoportok állhatnak, és a műkincseket alku tárgyaként használhatták. Bár a hatóságok szerint a tárgyakat nem olvasztották be, hosszú ideig nem volt konkrét nyom a hollétükről.
Időközben a román állam a biztosítási szerződés alapján 5,7 millió eurós kártérítést kapott, amely már a bukaresti Nemzeti Történeti Múzeum számlájára is megérkezett. A megállapodás értelmében, ha az ellopott tárgyak előkerülnek, az összeget vissza kell fizetni, ugyanakkor a restaurálási költségeket levonhatják belőle.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás