600 millió eurót kell kifizetnie Romániának a leszerződött, de át nem vett vakcinákért

600 millió eurót kell kifizetnie Romániának a leszerződött, de át nem vett vakcinákért
Páciensre várnak az orvosok 2021. május 7-én tartott oltási maratonon Bukarestben – Fotó: Daniel Mihailescu / AFP

Romániának 600 millió eurót, Lengyelországnak 1,3 milliárd eurót kellene kifizetnie a leszerződött, de át nem vett koronavírus elleni oltóanyagokért, döntött szerdán az egyik brüsszeli bíróság – írja az AFP alapján az Agerpres.

A Pfizer/BioNTech vállalat 2023 őszén indított pert a két ország ellen, hogy azok maradéktalanul teljesítsék a vakcinabeszerzési szerződésben vállalt kötelezettségeiket.

Az elsőfokú bíróság döntése szerint a két ország nem tudta bizonyítani, hogy „a Pfizer visszaélne a jogával, amikor megpróbálja kieszközölni a szerződéses kötelezettségek teljesítését”. Az ügy azért került belga bíróság elé, mert a vakcinabeszerzési szerződéseket az Európai Bizottság írta alá a részt vevő tagállamok nevében.

Szerdai közleményében a Pfizer üdvözölte a bíróság döntését. A vállalat szerint ez is igazolja „azoknak a szerződéses kötelezettségeknek a fontosságát, amelyek lehetővé tették Európa számára a világjárvány elleni sikeres fellépést”. Az amerikai cégcsoport azt reméli, hogy a tagállamok teljesítik a bírósági döntésben foglaltakat.

A döntés nem jogerős, de végrehajtandó

A bíróság döntése nyilatkozatháborút indított a romániai belpolitikában. Radu Marinescu igazságügyi miniszter úgy reagált az elsőfokú döntésre, hogy az ugyan nem jogerős, de végrehajtandó. Elmondta, a Pfizer/BioNTech által Románia ellen indított perrel nem az igazságügyi minisztérium, hanem – a törvényi rendelkezéseknek megfelelően – a pénzügyminisztérium foglalkozott. Megjegyezte, van jogorvoslati lehetőség a döntéssel szemben, de az előzetesen végrehajtandó, azaz „elvileg” kérhetik a pénzösszeg átutalását. „Követni fogjuk a történéseket, a jogorvoslati eljárást és majd meglátjuk, hogy lehet-e még változtatni valamin” – tette hozzá.

Marinescu arról is beszélt, ha Románia most megtagadja a pénz átutalását, előfordulhat, hogy a hátralékok felhalmozódásával a későbbiekben nagyobb összeget kell majd fizetnie. „Nagyon nehéz megjósolni az esetleges jogorvoslati eljárás kimenetelét, de nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni, erről a kormánynak kell döntenie” – jelentette ki a miniszter.

Messze túlbecsülték a megrendelt oltóanyag-adagot

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter szerda esti nyilatkozatában kijelentette, Romániának ki kell fizetnie az összeget, függetlenül attól, hogy fellebbez-e vagy sem.

A miniszter azt is elmondta, a Pfizer/BioNTech vállalattal kötött harmadik szerződést anélkül írták alá, hogy egyértelműen megindokolták volna szükségességét, és a számokat messze túlbecsülték. Rogobete szerint a koronavírus elleni oltási kampány „kudarc” volt.

„Hangsúlyoznám, már messziről látható, hogy a megrendelt Pfizer oltóanyag-adagok messze meghaladják Románia lakosságának számát, még ha az emlékeztető oltásokat is beleszámoljuk” – mondta a miniszter.

Szerinte a vállalattal leszerződött és át nem vett 29 millió adagos mennyiség közegészségügyi szempontból már nem volt szükséges, figyelembe véve, hogy akkoriban, 2022 végén és 2023-ban a korábban megrendelt oltásokból még elég nagy mennyiség volt raktáron, és egy részének szavatossága kezdett lejárni, az oltási arány csökkent, és a vírus már nem volt olyan intenzitású, mint a korábbi években.

Az egészségügyi miniszter szerint a hiba az volt, hogy már 2021 májusában olyan hatalmas mennyiségű dózisra írták alá a szerződést, amelynek semmi köze nem volt a romániai valósághoz, a közegészségügyet érintő becslésekhez. A 29 millió adag Pfizer-vakcina pedig ennek a szerződésnek a része volt. A szerződés aláírásakor pedig Románia már leszerződött korábban megközelítőleg 30 millió dózis vakcinát.

Annak ellenére, hogy Románia végül nem rendelte meg, és nem is vette át a Pfizer vállalattól a 29 millió adag oltást, leszerződte azt a mennyiséget, és a szerződés szerint köteles kifizetni az oltóanyagokat – magyarázta Rogobete.

A miniszter emlékeztetett, hogy a korrupcióllenes ügyészségnél (DNA) folyamatban van egy ezzel kapcsolatos ügy.

Alexandru Rafila és Ioana Mihăilă korábbi egészségügyi miniszterek egymásra mutogatnak

„Románia nem tartotta be a szerződést, és nem fogadta el a számára javasolt újratárgyalást” – nyilatkozta Ioana Mihăilă korábbi egészségügyi miniszter, aki 2021 májusában 39 millió adag oltóanyagra kötött szerződést a 2022-es és a 2023-as évre.

Mihăilă elmondta, szerződést az Európai Bizottság tárgyalta, és a tagállamok eldönthették, hogy szeretnék vagy sem. Az adagok számát pedig a tagállamok lakossága alapján határozták meg, életkortól vagy az oltás indokoltságától függetlenül. Az egykori miniszter úgy látja, az akkori döntés indokolt volt: 2021 májusában még nagy volt a kereslet az oltások iránt, napi szinten mintegy 100 000 koronavírus elleni vakcinaadagot adtak be, és ekkor jelent meg a rendkívül fertőző Delta variáns is, amely Romániában is terjedni kezdett. Szerinte a per elvesztéséért az akkori kormány volt a felelős, amely nem volt hajlandó újratárgyalni a Pfizerrel kötött szerződést, illetve képtelen volt kezelni az oltásellenes kampányokat.

Alexandru Rafila korábbi egészségügyi miniszter a Facebookon úgy reagált a hírre, helyes döntés volt, hogy Románia nem vásárolt meg további 29 millió adag oltóanyagot, mert nem tudta volna felhasználni.

„Nem írhattam alá csendben hatalmas kifizetéseket a romániai beteg számára reális haszon nélkül” – írta a PSD-s miniszter, aki 2021 novembere és 2025 júniusa között vezette a tárcát.

„Súlyos hiba lett volna az egészségügyi költségvetést felesleges készletekbe fektetni, amelyeket később csak megsemmisítenének, csak azért, hogy fedezzék a múltbeli hibákat” – kommentálta. Szerinte amikor arról döntöttek, hogy nem vásárolják meg az adagokat, a raktárak már tele voltak lejárt vakcinával és a lakosság oltási hajlandósága is csökkent.

„Számos tárgyalásunk volt a Pfizerrel és az Európai Bizottság képviselőivel annak érdekében, hogy kiegyensúlyozott megoldást találjunk a 2021-ben leszerződött, de le nem hívott 29 millió adag ügyében. Személyesen vettem részt ezeken az egyeztetéseken, és folyamatosan tájékoztattam erről az akkori miniszterelnököt, Nicolae Ciucăt. Emellett kértem az egészségügyért felelős uniós biztos, Stella Kyriakides támogatását is, mivel más országok – például Lengyelország és Magyarország – hasonló problémákkal szembesültek. Sajnos nem született Románia számára kedvező megoldás” – magyarázta Rafila. Szerinte, ha elfogadták volna a leszerződött adagok megvásárlását, Románia nem rendelkezett volna elegendő tárolókapacitással, ugyanakkor a vakcinák megsemmisítésének költségei tovább növelték volna a számlát. Szerint ehelyett a pénzből kórházakat építettek és újítottak fel.

„Románia érdekeinek védelme egy aránytalan szerződéssel szemben nem populista lépés, hanem felelősségteljes döntés. A pazarlás helyett olyan beruházásokat választottunk, amelyek megmaradnak: kórházakat, felszereléseket és jobb szolgáltatásokat a betegek számára” – írta.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!