Nem a sár, a beázó tető bántja a leginkább az arénából kiköltözött somlyóiakat, hanem a jövőbe...
Két év után a csíkszeredai önkormányzatnak részben sikerült megvalósítania a rövid távú célját, de a szakértők nem túl bizakodók a romatelepen konténerbe visszaköltöztetett romák felzárkóztatásával...
14 civil szervezet sérelmezi a csíksomlyói tűzkárosultak ügyének kezelését
Arra kérik a kormányt, hogy ellenőrizze, hogy használták fel az erre a célra adott állami támogatást.
„A hajléktalan lét már nincs annyira megbélyegezve Sepsiszentgyörgyön, mint évekkel ezelőtt”
A Máltai Szeretetszolgálat hajléktalanszállót és nappali foglalkoztatót is működtet a városban, november végéig pedig szociális konyhát is indítanak. Szükség is van rá, mert a magas árak miatt egyre...
Ultimátumot kaptak a csíkszeredai arénában élő romák a kiköltözésre, de kijelölt hajlékaik...
A vasárnapi határidő tarthatatlan: a roma családok számára lakásként kijelölt lakókonténerek zömének közművesítése még nem történt meg, sőt többségük még mindig szigetelés nélkül áll és bútorozatlan.
Az európai cigányság 80 százaléka él szegénységben
A cigányság továbbra is a kirekesztés és a megkülönböztetés megrázó mértékével kénytelen szembenézni, miközben az elért eredmények elégtelenek és túl lassúak – állapította meg egy 12 országban...
Más megyébe helyeztetnék át a Zilahon bántalmazott roma nő ügyét, ahol az igazságszolgáltatás „nem...
Az E-Romja romajogi aktivista szervezet vezetője szerint szinte semmi esélye egy egyedülálló, mélyszegénységben élő, 3 gyerekes roma nőnek kivívni az igazát a bíróságon egy számos erőforrással...
Kéjelegve vonják meg a romáktól a segélyt Hargita megye egyes településeinek polgármesterei
Hargita megye egyes részein ugyan megvan a szándék a romák helyzetének javítására, de elmondható, hogy eleve halmozottan hátrányos helyzetből indulnak azok, akiknek magyar az anyanyelve. Hargita...
Vízvezeték szeli át a somlyói romák telepét, készülődnek az arénások a konténeres életre
Nemsokára elhagyják a csíksomlyói roma családok a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénát, amely ideiglenesen otthonukként szolgált több mint másfél éven keresztül. A lakhatás rendezésének sikeressége nagy...
Megvan az áttörés: Kós Hubert Európa-bajnok 200 vegyesen
A gyorson fordította a maga javára a döntőt a 19 éves úszó.
Konténerekbe költöztetik a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában másfél éve élő roma családokat
A csíkszeredai romatelep egy része másfél évvel ezelőtt égett le, azóta próbálja az önkormányzat a fedél nélkül maradt, ideiglenesen az Erőss Zsolt Arénában elszállásolt családok lakhatását megoldani.
Kövess minket Facebookon is!