Rafi Lajos költészete messze túlmutat az ő életén és halálán, és a fiatal romákhoz is szól

“Olykor magamra ébredek./ Fölkavarnak a reggelek./ Jajgat a Nap, úgy érzem./ S pihenő csöndje a magánynak reám kiált:/ Ember vagyok és nem cigány” – írja versében a tíz éve elhunyt Rafi Lajos gábor-cigány költő, akinek életéről és költészetéről teltházas közönséggel emlékeztek meg a gyergyószentmiklósi Yourlivingroomban.

“Tíz éve annak, hogy meghalt Rafi Lajos, és arra gondoltunk, fontos lenne, hogy az életmű lezárulta után tíz évvel elgondolkodjunk arról, mit szeretnénk kezdeni ezzel az életművel. Picit kiemeljük a nemzedéki emlékezetből, és megpróbáljuk átadni Rafi Lajos költészetét a fiatalabb generációnak is, hogy tágabb körben is ismertté tegyük” – vetette fel Borbély András költő, szerkesztő bevezető gondolataiban.

A gyergyószárhegyi költő tíz évvel ezelőtt egy tragikus kimenetelű vonatbaleset következtében halt meg. Életében két kötete jelent meg magyarul: Földhöz vert csoda (Budapest, L'Harmattan Kiadó, 2007.), Az élet számlája (Gyergyószentmiklós, Mark House, 2012). Továbbá szintén életében megjelent egy kötete svédül: Ett under, slaget till marken (Stockholm, 2010, ford. Ove Berglund, nyersford. Gergely Tamás.) Ez utóbbi az első, Földhöz vert csoda című kötet fordítása. A harmadik kötet már halála után jelent meg, 2017-ben: Halottként él az Isten. ( Összegyűjtött versek; szerk. Ferenczi Attila; Polis, Kolozsvár, 2017.) Ez tartalmazza a két magyarul megjelent kötet anyagát, illetve további töredékeket, verseket a hagyatékból.

Nem volt „eléggé cigány” és nem volt „eléggé magyar” – ezzel a meghatározással vezette be az olvasót Ferenczi Attila Rafi Lajos életművébe, az összegyűjtött verseket tartalmazó posztumusz kötet előszavában. Ez a kérdés azóta sem oldódott meg: Rafi versei ugyanolyan értetlenkedő, kíváncsi és távolságtartó, tiszteletteljes, de nem mély figyelmet kapnak, mint amilyet a roma kultúra iránt általában tanúsítanak a felületes, udvarias érdeklődők. Arra sem sikerült kielégítő választ találni, hogy mennyiben roma és mennyiben a magyar ez a költészet, hogyan közelítsünk hozzá úgy, hogy ne a kulturális kisajátítás esete forogjon fenn? Lehet-e esetleg egyszerre roma is meg magyar is Rafi Lajos költészete? Ilyen kérdéseket jártak körbe az esten Ferenczi Attila, a költő gyermekkori barátja, Borbély András irodalmár, a székelykeresztúri Blanka Barabás költő és a sepsiszentgyörgyi Gergely Zoltan előadó.

Borbély elmondása szerint Rafi Lajos kapcsán egy magyar cigány embernek a költészetéről beszélhetünk, ami önmagában is egyedinek számítana, ugyanakkor szerinte a Rafi-est azért is egy jelképes esemény, mert Gyergyószentmiklós környékén a magyarok vagy székelyek és a cigányok helyzete, egymással való viszonya, nem mindig a legbékésebb vagy kiegyensúlyozottabb.

Gergely Zoltán roma származású előadó, aki az est során Rafi Lajos verseit elképesztő odaadással és tehetséggel szavalta, ehhez hozzátette, a megrázó esemény és a halálfélelem emléke még ma is él az emberekben, ő pedig kétszer olyan súlyosnak érzi ezeket a tetteket olyankor, amikor gyerekáldozatok is vannak, amikor 10-12 évesnél is kisebb gyermekeknek már a halálfélelemmel kell szembesülniük. Amit akkor élt át a közösség, amikor a romatelepet körbevették, egy életre szóló traumát okozott minden túlélőnek.

Ehhez kapcsolódva Borbély András kijelentette: “Nagyon fontos nekünk, nem cigányoknak, a gádzsóknak tudnunk, hogy a téglagyári gyerekeknek abszolút evidens tapasztalata a halálfélelem. És amikor én ezen a Rafi-esten gondolkodtam, az a kifejezés fogant meg bennem, hogy meg kell teremtenünk valamiképpen az emlékezésnek egy újfajta kultúráját, egy újfajta közösségét, olyan emlékezetközösségét, amelyben ezeknek a negatív eseményeknek a feldolgozását úgy tudjuk kezelni, hogy az előremutató legyen" – mutatott rá az irodalmár.

Hozzátette: "Meg kell tanulnunk, hogyan kell beszélni erről, ki kell tudni mondani, hogy ez határozza meg jelenleg a romák és a nem romák közötti viszonyrendszert. Ugyanakkor Rafi Lajos költészete a másik pólus: meg kell tudnunk teremteni egy olyan emlékezetet is, ahol a roma költészet, a roma értékek, a roma kultúra helyet kaphat, megmutatkozhat, kapcsolatba léphet a magyar költészettel, a világköltészettel, ugyanis Rafi Lajos végül is arra tette föl az életét, hogy romaként létrehozzon egy olyan kultúrát, egy olyan költészetet, amely nemcsak a romáknak szól, hanem mindannyiunkat megszólít.”

Rafi Lajos a költői és a romasors egybeesésének elszenvedője

Gyűlnek egyre a fekete percek./ Gyűlnek egyre a fekete ráncok,/ – s fonnak nekem fekete koszorút.// Gyűlnek egyre a fekete gyerekek./ Gyűlnek egyre a fekete szemek,/ – s mondják, hogy nem volt cigányháború.// Gyűlnek egyre a fekete vágyaim./ Nőnek egyre a fekete álmaim,/ – s gyermekeim koporsóm befedik.” (Rafi Lajos – Cigány helyzetállapot)

Rafi saját maga által megfogalmazott önéletrajzában úgy fogalmaz: “1970-ben Marosvásárhelyen születtem. Ősszüleim nyárádmenti kovácsmesteremberek voltak, akik a kollektivizáláskor elvesztették munkájukat. Vándorolni kezdtek és fazekakat, rézüstöket készítettek rögtönzött műhelyekben. Így kerültem egyéves koromban Gyergyószárhegyre. Szüleim nyolcosztályos általános iskolát végeztek, majd korai házasságot kötöttek. Hatan születtünk. Az általános iskolát Gyergyószárhegyen végeztem, Gyergyószentmiklóson a Mezőgazdasági Líceumban érettségiztem 1989-ben. Jelenleg hat gyerek édesapja vagyok, és őseim mesterségéből, a bádogosságból tartom fenn a családomat.”

Ferenczi Attila, a Salamon Ernő Gimnázium igazgatója, aki maga is költő, ötödik osztályos kora óta ismerte Rafit. Ekkor lettek osztálytársak, és csakhamar riválisok is, mert Ferenczi szerint bár akkor ez nem volt tudatos, “két kultúra, kétféle szocializálódás igazságkeresése került mérlegre”. A különbözőségeik felismerését azonban a hasonlóságaik megismerése követte, és ez bizonyult erősebbnek.

Ferenczi elmondása szerint, amikor Szárhegyről fölkerültek Gyergyószentmiklósra, nem egy iskolába kerültek, rövid időre szétváltak az útjaik, de a Salamon Ernő Irodalmi Körben újra megtalálták egymást. A fiatalok költészet iránti érdeklődése pedig összekovácsolta őket. Egy idő után már mindenhová együtt jártak, és folyton összetévesztették kettejüket. Így Ferenczi egy-egy versmondása után Rafit dicsérték meg, és az is többször előfordult, hogy Ferenczit sürgették meg a bádogos munkák elvégzésével, amit Rafi már diákkorában végzett.

“A 80-as évek vége felé majdnem hetente megállított a rendőr Gyergyószárhegy központjában, igazoltatott és nem jött, hogy elhiggye, hogy én nem Rafi Lajos vagyok, csodálkozott mindig” – mesélte az igazgató, aki barátjával nem csak nagy álmodozásokat, világmegváltó terveket szőtt, de nehéz időszakokat is átélt.

'89 után pedig Kemény István költővel és Bartis Attila íróval is megismerkedtek, akik meghívták őket Magyarországra, és nagyon nagy hatással voltak Rafira is, hiszen versgyakorlatokat is tartottak: felvetettek egy-egy témát, majd arra írtak verset.

“Lajos egyik versében volt egy ilyen szókép, hogy ideges intenzitással kopogtatnak az ajtón. Egy rendőri nyomást próbált megidézni, és akkor azt ajánlották, hogy ezt fordítsa le cigányra, ott helyben lefordította, és azt mondták, hogy szó szerint fordítsa vissza magyarra. És amikor visszafordította, akkor ebből az lett, hogy vernek az ajtón – többletértelmet kapott üzenetében is ez megfogalmazás, sokkal tömörebb lett, úgyhogy itt már ő is benne van, része, elszenvedő alanya a történésnek. Ezek a kemény, erőteljes motívumok később is sokszor visszatérnek az ösztönösen írt versekben” – jellemezte Rafi költészetét barátja.

Ferenczi szerint Rafi főleg társaságban szeretett írni és egy szuszból megírta, ha “hajtotta a vére”, és ahhoz a változathoz, ami akkor megszületett, ragaszkodott, utólagos visszajelzések miatt sem módosította szövegeit. “Leült, megírta a versét. És azt úgy helyben valakinek odaajándékozta, de amikor hazament fejből szó szerint leírta ismét. Ezzel akkor szembesültem, amikor a Halottként él az Isten kötetét szerkesztettem. Megkértünk több ismerőst, hogy ha tudnak olyan versekről, amelyeket szivaros dobozokra írt rá, vagy újságlapok szélére a költő, gyűjtsük össze őket. Sikerült így jónéhányat egybegyűjteni, és összehasonlítottam azokkal a versekkel, amelyeket az édesapja adott át nekem, és ugyanaz a szöveg volt mindegyik esetben” – mesélte Ferenczi.

Borbély Rafi Lajos költészete kapcsán azt emelte ki, hogy életműve túlmutat az ő életén, és a fiatalokhoz is szól, mely felvetését Gergely Zoltán és Barabás Blanka igazolták vissza azzal, hogy egyaránt tudtak azonosulni Rafi megéléseivel, impulzusaival, de társadalmi kirekesztettség érzésével és útkeresésével is.

A költő szerint Rafi egy interjúban azt fogalmazta meg, hogy olyan nyitott romákra van szükség, akik képesek párbeszédbe lépni a magyarokkal, a magyar kultúrával. “Bizonyos értelemben ez az ő programja is volt. Az az érzésem, hogy megpróbált létrehozni egy nagyon sajátos értelmiségi szerepmodellt, ami a roma és a magyar kultúra között közvetített. Ugyanakkor Rafi, bár értelmiségi is volt, és alkotó tevékenységet folytatott, nem a néptől elkülönült életet folytatott, bádogos munkából tartotta el magát és ez egyedivé tette az ő életművét” – fejtegette Borbély András, majd arról kérdezte Ferenczit, hogy Rafi hogyan viszonyult saját cigányságához, saját identitásához.

"Bár azt mondjuk rá, hogy cigány költő volt, Rafinak elsősorban a magyar egyetemes kultúrában van a helye. Ez nem arról szól, hogy ki szeretnénk sajátítani magunknak Rafit, de azt tudni kell, hogy Lajos tudatosan írt magyarul. Éspedig azért, mert azzal a szociális háttérrel, amiben ő volt, azt mondta, hogy Isten tudja, mikor jön el az az idő, hogy az ő versét cigányul olvassák. Nem tudta, hogy lesz-e olyan művelt kulturális cigány közeg, aki cigányul fogja értékelni a verseit.

Két olyan verse maradt fenn, amit cigányul írt, az egyik egy ima, a másikat karácsony ünnepére írta. Megrendelt versekről van szó. Többször kértük, legalább fordítsa le a meglévő verseit cigányra is. Az volt a kifogása, hogy a cigány nyelvben nincsenek meg azok az irodalmi szóképek, amik a magyar nyelvben megvannak, tehát csak jóval szegényesebb eszköztárral tudná megírni. Azt mondta, hogyha írna, akkor direkt cigányul írna" – emlékezett vissza az igazgató.

Rafi barátja ezt azzal magyarázta, hogy a költőben nagyon erős kulturális identitás alakult ki, hisz Rafi a magyar művelődéskörben nőtt fel. Azt tanulta, azt olvasott, kedvencei Ady, József Attila és Szilágyi Domokos voltak. Ferenczi Attila hozzátette, a szárhegyi képzőművészeti táborokban pedig, ahová román nemzetiségű művészemberek is jártak, ott ugyanúgy tudott vitatkozni, Mihai Eminescuról, vagy George Bacoviáról a románokkal, mint a magyarokkal Szilágyi Domokosról. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy egy pillanatig sem hagyhatjuk figyelmen kívül a költő családjához és etnikumához fűződő egzisztenciális kötelékeit, ami a magyar közösség részéről lenézést és távolságtartást vont maga után. Mindvégig ettől szeretett volna megszabadulni, és talán ezért vállalta barátai noszogatása ellenére oly kevés versben etnikai önazonosságát.

Rafi a keresztény kultúrából gyakran használt szimbólumokat, ősképeket, melyeket tudatosan kevert a cigány kultúrából vett szimbólumokkal. Ugyanakkor nagyon megdöbbentő az, ahogyan a cigányoknak emléket állít a Jövőálmodás című versében, és meg is jelöli a főcím alatt, hogy Auschwitz emlékére. Az az érdekes ebben a versben, ahogyan emléket állít, mert tudjuk azt, hogy ez róla szól. »végigjárjuk a temetőt. Testünk borús, szendergő árnyék, futóidőnk siet a térben, lábunk alatt fonnyad a fű, mondjad, ki lenne megértéssel? Isten után görbül az ajkunk, fagyos szemünk semmibe réved, kezünk hanyatlik, nők zokogása visszhangzik a meghaló térbe.«

"Ezek a versek már megvoltak, amikor kiadták utolsó életében megjelent kötetét, és a bezárt koporsóhoz hasonló művészi képek voltak azok az impulzusok, amelyek azt mondatták velem, hogy Lajost valamilyen halálos előérzet fojtogatja" – mondta Ferenczi Attila.

Minthogyha Rafi utolsó versei a közelgő halálának előjelei lettek volna

Ferenczi szerint azonban pár évvel a költő halála előtt, a 2010-es évektől kezdődően nagyon beszűkültek Rafi munkalehetőségei. Szerinte a bádogos munkát nem lehetett abban a hagyományos értelemben folytatni, ahogy azelőtt, mert a különböző lerakatokban készre gyártott csatornákat lehetett kapni, ezért Rafi a megrendelésektől elesett.

“Ez a fajta beszűkülés áthatotta az egész lényét. Ez vezetett addig, hogy nekem többször mondta, elviselhetetlennek tartja a sorsát. Nem sokkal később a gyergyótölgyesi elmegyógyintézetbe került, és a versei már kimondottan tükrözték azt a fajta bezártságot, ami nem csak az elmegyógyintézet négy fala közé való beszorulást jelentette, hanem ezen túlmenően egész életének az elviselhetetlenül szűk keretek közé szorulását is tükrözik” – mondta Ferenczi.

Visszaemlékezése szerint Rafi a 2012-es kötetével már annyira sietett, hogy még a korrektúrázásra sem volt idő, minél hamarabb meg akarta jelentetni. "Azt mondta, hogy nincs idő. Az élet számlája kötetében érzékeltettem, hogy a költő és verse egymást determinálva jelzik azt, hogy itt mintha nem lenne tovább. Mintha egy közelgő halál előjelei lennének ezek a versek. És akkor tudjuk, hogy 2013-ban meg is történt a tragédia” – mondta a Rafi kötetének előszavát író költő.

Rafi vonatbalesetéről sokan úgy hitték, hogy a költő előre eltervezte halálát, mert sokszor tett említést arról, hogy úgy jár majd, mint József Attila.

Barátja szerint azonban nem lehet megítélni, hogy öngyilkos lett-e vagy sem. “Remetéről jött hazafelé. Sokkal könnyebb volt a vasút mellett hazajönni, mint körbe felmenni Ditróba a központig, és onnan hazakerülni. Nem tudjuk a halálának a pontos körülményeit, egyedül a mozdonyvezető nyilatkozatára támaszkodhatunk, ő pedig nem erősítette meg, hogy öngyilkosság történt volna” – jelentette ki barátja.

A Rafi Lajos halálnak tizedik évfordulójára szervezett megemlékezés túlmutatott az egyszerű irodalomtörténeti gesztus keretein. A jelenlévők megpróbálták érzékeltetni, hogy mindkét közösség, a roma is, a magyar is nyer azzal, ha ezt a sajátos életművet nem hagyja elveszni, és Rafinak legalább az utóélete nem arról a kultúrák közti megrekedtségről fog szólni, ami a költőnek alkotó éveiben sok őrlődő, magát felemésztő útkeresést jelentett.