1,4 millió eurót dobtak egy év alatt a római Trevi-kútba

Élelmiszerbankot, rászorulókat kiszolgáló étkezdét és más szociális projekteket finanszíroznak abból a pénzből, ami rendszeresen összegyűl a római Trevi-kútba dobott érmékből. 2022-ben nem kevesebb mint 1,4 millió eurót dobtak a turisták a híres kút vizébe, írja a Reuters alapján a Spotmedia.

A kútba dobott érméket néhány naponta kihalásszák és átadják a Caritas katolikus segélyszervezetnek. A pénzérmék összegyűjtése már önmagában is egy turistalátványosság, a munkások ugyanis a barokk kút szélén egyensúlyozva, hosszú seprűkkel és szívócsövekkel dolgoznak. Az érméket később megszárítják és megszámolják a Caritas munkatársai.

A kút mellett egyébként feliratok tájékoztatják a turistákat arról, hogy milyen célra használják fel az aprót, amit itt hagynak. Sokan azonban nem csak pénzérméket dobnak a kútba, a munkások találtak már ékszert, vallási jelképekkel ellátott medált, sőt, még protézist vagy köldökzsinórt is.

A hagyomány szerint teljesül a kívánsága annak, aki pénzt dob a Trevi-kútba, aki pedig a jobb kezével a bal válla fölött dobja át az érmét, az visszatér Rómába.

Az 1762-ben befejezett Trevi-kút Róma egyik legismertebb látványossága, ahol Federico Fellini Az édes élet című filmjének híres jelenete játszódik, amelyben az Anita Ekberg alakította szereplő éjszaka belép a kútba és erre bíztatja a Marcello Mastroianni karakterét is. A kútban fürdeni egyébként szigorúan tilos.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!