Oktatási törvénytervezet

Tanügyminiszter: Az iskolai konzorciumok megoldást jelenthetnek a tanintézetek túlzsúfoltságának...
A konzorciumokban résztvevő tanintézetek diákjai és pedagógusai a tantermek mellett közösen használhatnák a könyvtárakat, műhelyeket, diákklubokat és sportlétesítményeket.
Ezentúl megtagadhatják az iskolába való belépést attól a diáktól, aki nem öltözik a szabályzatnak...
A jövőben pedig kötelezővé válhat az iskolai egyenruha viselése is, amelyet a diákok ingyenesen kapnának meg.
Közvitán az iskolai erőszak leküzdéséről szóló országos terv
Biztonságos, befogadó és támogató környezetet szeretnének biztosítani az iskolai közösség valamennyi tagja számára.
Kihirdeti az államfő az új romániai oktatási törvényeket
Bár diák- és egyetemistaszervezetek és az ellenzék is kérte, hogy küldje vissza a parlamentbe, Iohannis ünnepélyes keretek között aláírja az oktatási törvényeket.
Alkotmányosnak nyilvánították az új oktatási törvényeket
A bírák egyöntetűen megalapozatlannak találták a két ellenzéki párt kifogásait, így zöld utat kaptak az oktatási törvények.
Ellentmondásos a közoktatási törvény, és csak komoly költségvetéssel együtt jelenthetne előrelépést
A szimultán oktatás fenntartása, az iskolaigazgatók politikai alapú kinevezésének lehetősége és a szakmai inspekció hiánya – többek között ezek a sokat vitatott közoktatási törvény gyenge pontjai....
A miniszterelnök a tantermekbe való visszatérésre szólította fel a tanárokat
Most, hogy elfogadták az oktatási törvényt, Nicolae Ciucă miniszterelnök azt mondta, a kormány megoldásokat keres az idők során felgyűlt problémákra, és nyitott a szakszervezetekkel való párbeszédre.
Elfogadta a szenátus az oktatási törvényeket
A szenátus döntő házként bólintott rá az oktatási törvénytervezetekre, az USR és a Jobboldal Ereje alkotmánybírósághoz fordul.
Jelentős többséggel elfogadta a közoktatási törvény tervezetét a képviselőház
Bevezethetik a részleges líceumi felvételit, a fegyelmi vétséget elkövető diákok kizárását és a vallásérettségit is, ha a szenátus is rábólint a módosításokra.
Kövess minket Facebookon is!