Melegjogok
„Ez nem Budapest és Brüsszel harca, itt Európa áll ki a magyar emberek mellett”
A Budapest Pride betiltásával Orbán Viktor kormánya nem elszigetelte, hanem nemzetközi üggyé emelte a rendezvényt. Az eseményre több uniós országból is érkeztek résztvevők, politikusok és jogvédők,...
A csendőrök mosolyogtak, az ellentüntetők ott sem voltak a nyolcadik kolozsvári Pride-on
Évről évre szabadabb és egyre kevesebb az ellentüntető. A kolozsvári Pride évről évre egyértelműbbé teszi, hogy a szivárványos felvonulás nem botrányos, és nem veszélyes a gyerekekre.
A Pluralizmus Erdélyben elutasítja az LMBTQ-ellenes uszítást
Az erdélyi magyar civil csoport nyilatkozatban állt ki a Bukarest Pride résztvevői mellett, elutasítva a szexuális kisebbségek elleni gyűlöletkeltést és az állami szintre emelt homofóbiát.
Bukarest: 30 ezren vonultak a Pride-on, a normalitás menete jóval kevesebb embert mozgatott meg
Az elfogadás és egyenlőség üzenete ezúttal több embert mozgatott meg, mint a homofób és kizárólagos jelszavak.
Amikor a politika bedarálja az egyházakat – Dr. Perintfalvi Rita lesz a Transtelex Dialóg vendége
Dr. Perintfalvi Rita teológus, közgondolkodó, a magyar közélet egyik legbátrabb kritikai hangja érkezik Kolozsvárra a Transtelex Dialóg vendégeként. Az egyházi visszaélések legismertebb...
Jelentés: Románia az LMBTQ-emberek számára a legrosszabb hely az EU-ban
A legnagyobb visszalépés a melegjogok tekintetében azonban nem Romániában történt.
Amikor egy kisebbség legyint mások jogaira, mindenki veszít
A Maszol.ro portálon cinikusan relativizáló cikk jelent meg a magyarországi Pride betiltásáról. A szerző szerint nem ügy, ha a hatalom visszaveszi az emberi jogokat. Holott a Pride betiltása a...
Sulyok Tamás aláírta a Pride betiltását lehetővé tevő törvényt – már hatályba is lépett
A döntés nyomán ezrek vonultak utcára Budapesten, miközben az RMDSZ nem kívánta kommentálni a magyarországi fejleményeket.
Húsz éves jubileumi kiadását ünnepli júniusban a Bukarest Pride
Mivel szélsőjobboldali diskurzus uralja a közteret, ezért tudják, hogy az LMBTI közösséget bűnbakként használhatják fel a választási kampányban, de azt mondják, nem hagyhatják, hogy a félelem...
Marcel Ciolacu: A progresszivista agresszió táplálta a felháborodást Európa-szerte
A miniszterelnök Európa ideológiai hanyatlásáról és káros külföldi irányzatokról beszélt a pártja kongresszusán.