A csendőrök mosolyogtak, az ellentüntetők ott sem voltak a nyolcadik kolozsvári Pride-on

Napsütésben, szobahőmérsékleten, szóval ideális körülmények között zajlott a nyolcadik Kolozsvár Pride felvonulás, a 2025-ös Pride-hét központi, legtöbbeket megmozgató eseménye. Idén kíváncsian és félve vártam a Pride-ot, hiszen egy nagyon turbulens politikai időszakon vagyunk túl, ha egyáltalán túl vagyunk rajta. Az elmúlt hónapokban Romániában volt minden, ami aggodalmat kelthetett a szabadságot szerető emberekben: a szélsőjobb megerősödött és kétszer kis híján választást nyert. Közben a szomszédban, Magyarországon a hatalom betiltotta a Pride-ot, a magyar és a román szélsőjobb, Orbán Viktor és George Simion pedig, mintha nem lenne holnap, sietve biztosították egymást egy jó együttműködésről.

Ebben a kontextusban kicsit több gyűlöletre, intoleranciára, huhogásra számítottam az utca széléről, ahogy eddig minden alkalommal történt, bár sosem igazán karizmatikus formában. De még mielőtt maga a felvonulás elindult volna, szokás szerint buzdító szavakkal, beszédekkel hangolták a többezres tömeget a Főtéren. A teret megtöltő, mosolygó emberek türelmesen várták, míg nagy késéssel végre felszólaltak a szervezők a színpadon. Közben a Mátyás király szobor lábánál antifasiszta tüntetők skandáltak a szabad Palesztina mellett, és úgy általában a gyűlölet ellen, oldaltól függetlenül.

A színpadon lelkesítő beszédeket hallottunk a szervezőktől és néhány vendégtől. Itt vagyunk, együtt vagyunk, ehhez hasonló üzenetekkel kezdődött a ráhangolódás, aztán nagy örömömre ennél konkrétabb ügyekről is szó esett. Egy holland vendég büszkén mesélte, hogy Hollandiában legalizálták a világon először az azonos neműek házasságát. Azt mondta, 2001-ben ezt a lépést nem azért tette meg Hollandia, mert könnyű volt, hanem azért, mert így volt helyes. Arról is beszélt, Hollandia nemzeti színe a narancssárga, és a Pride-zászlót ezután minden kolozsvári úgy nézze, hogy a narancssárga sáv által Hollandia lélekben mindig itt lesz a kolozsvári Pride-on.

A Checkpoint ARAS Network kolozsvári vezetője a HIV-tesztelés fontosságát hangsúlyozta beszédében. Az ARAS-nál hetente két nap végeznek HIV-tesztet teljesen ingyen. A szexualitás szabadságának fontosságáról is beszélt, de az egészségre és a felelősségteljes szexuális magatartásra is felhívta a figyelmet. Emellett arról is beszélt, hogy a Pride egy tüntetés is, és hogy fontos ügynek tartja, hogy a HPV elleni védőoltást az állam ingyenessé tegye ne csak 26 éves korig, hanem mindenkinek. Ez a Pride most erről is szólt.

Az egyik szervező elmondta, az eseményre Emil Boc polgármestert is meghívták, de a korábbi évekhez hasonlóan idén sem jött el. Ahogyan senki más sem a helyi politika részéről. Idén sem beszélt senki sem magyarul a színpadon, utoljára két évvel ezelőtt Nicu Ștefănuță, jelenlegi EP-alelnök teremtette meg a magyar nyelvű köszöntés precedensét.

Ugyanakkor a tömegben hallatszódtak a magyarok is: a szabad Palesztináért tüntető radikálisok románul és magyarul is skandálták, itt mindenki antifasiszta.

Az egyikük kérdésemre őszintén elmondta, azért van itt, hogy kifejezze: ő nem ért egyet a liberális LMBTQ-közösséggel. Azt mondta, nem az kell, hogy a melegek is házasodhassanak, hanem hogy szűnjön meg maga a házasság, ezzel pedig a rendszerszintű elnyomás egyik történelmi intézménye.

Szerinte a palesztinai genocídium elleni tüntetésnek helye van egy Pride-on, mert a Pride nem csak a szexualitás szabadsága melletti, hanem bárminemű elnyomás elleni tüntetésnek is a helye kell, hogy legyen. A Pride tehát nem csak bulizás, bár jó a zene és sok a mosoly, hanem határozottan tüntetés is, erre a szervezők is emlékeztettek.

Beszélgettem egy heteró nővel, aki a kislányával jött. Eljött, mert fontosnak tartja azt, amiről ez a Pride szól. És nem szól semmi olyasmiről, amit a kiskorú gyereke ne láthatna. Egy leszbikus lány arról beszélt, idén lett nagykorú, ezért ez az első Pride-ja, és a szüleinek nem mondhatja el, hogy itt van.

Megható volt ezt hallani, és nem volt ezzel egyedül: sok ember most a hétköznapokhoz képest szabadabban és bátrabban mehetett végig Kolozsvár belvárosán, ez sok-sok résztvevő arcán látszódott.

A felvonulás az előző évekhez hasonlóan a már megszokottá vált útvonalon haladt, a tömeg a Főtértől a Wesselényi (Regele Ferdinand) utca felé indult. A Malom (George Barițiu), a Bartha Miklós (Emil Isac), az Arany János (Petru Maior), illetve a Jókai (Napoca) utcákon keresztül érkeztünk vissza a Főtérre.

A csendőri felügyelet a korábbi Pride-oknál mintha jobb lett volna: sikerült az autós forgalmat úgy terelni, hogy a felvonulás sehol sem okozott látványos fennakadást, és sehol sem lehetett dudáló, kiabáló autósokkal találkozni, akik vagy homofóbiától, vagy érthető türelmetlenségtől vezérelve némileg befolyásolták az előző felvonulások hangulatát.

Én végig ellentüntetők után néztem, mert látni szerettem volna azokat az ortodox ikonokat, amiket tavaly emelgetett pár tizenéves a Wesselényi utcában. Ehhez képest az ellenzők sehol sem voltak, a csendőrök pedig, amikor kicsit nem figyeltek, még el is mosolyodtak a felszabadult tüntetőkön. Azt el kell mondani minden szkeptikusnak, hogy a kolozsvári Pride-nak idén is megvolt az a szexepilje, mint eddig mindig: kivétel nélkül boldog, felszabadult embereket lehetett látni anélkül, hogy bárki botrányosan provokálta volna az odatévedt járókelőket.

Nem volt meztelenkedés, nem volt pórázon tartás, „vonaglás” vagy mi, semmi olyan, ami miatt a tradicionális családmodellben hívő konzervatívok megvetik ezt az egészet. A felvonulás olyan volt, mint bármelyik más, egy kivétellel: sok ember arcán láttam, hogy egy naptári évben ez az egyetlen nap számára, amikor nem kell bujkálnia amiatt, hogy ki ő.

A kolozsvári Pride pedig évről évre természetesebbnek hat: az ellentüntetők hiánya lehet a megfelelő hatósági intézkedésnek az eredménye, de annak is, hogy Kolozsvár kezdte megszokni, hogy ilyen is van. Ennek köszönhetően pedig a résztvevők is egyre nagyobb számban jönnek.

Az idei nagy részvételnek, a rendezvény sikerének a szélsőjobb fenyegetésére adott „csakazértis”-válasz lehet a másik oka. De az is lehet, hogy egyre többen látják, a kolozsvári Pride nem az, amivel azok vádolják, akik ott se szoktak lenni: nem valami botrányos szentségtelenség, mint „nyugaton”, mondják, hanem boldog emberek tüntetnek egy (vagy több) ügyért, miközben történetesen a szivárványos zászlókat lobogtatják.

A szivárvány egy szép dolog, mindig szeretjük, amikor megjelenik az égen, és nem a kolozsvári Pride felvonulás lesz az, ami elrontja a szivárvány képzetét a konzervatív járókelők szemében.