Jogosítvány
Uniós szinten szabályoznák a vezetői engedélyek megszerzését
Elfogadás előtt áll az az új szabályzat, amely lehetővé tenné a digitális jogosítványok kiállítását és próbaidőt vezetne be a kezdő sofőrök számára.
A kormány csütörtökön módosította a közúti ellenőrzések drogtesztjeire vonatkozó szabályokat
A törvényszéki orvostani intézetnek két napja van bebizonyítani, hogy a sofőr alkohol vagy kábítószer hatása alatt vezetett, ha nem, akkor visszakapja a gyorsteszt miatt felfüggesztett jogsiját.
Marcel Ciolacu a drogtesztekről: az IML-nek 72 órán belül közölnie kell a vérvizsgálat eredményét
A kormányfő is megerősítette, hogy a kormány módosítani készül a közúti ellenőrzések során végzett drogtesztekre vonatkozó sürgősségi rendeletet.
A közfelháborodás hatására módosítaná a drogtesztes rendeletet a kormány
Legfeljebb 72 órára vehetnék el a tesztelésnek alávetett sofőr jogosítványát, és csak akkor indul büntetőeljárás, ha a vérvizsgálat eredménye is pozitív lesz.
Az igazságügyi orvosszakértők is beleszálltak a drogtesztes kormányrendeletbe
Akár egy adag mákos tészta miatt is búcsút mondhatunk a jogosítványunknak, állítja közleményében a Legfelsőbb Igazságügyi Orvosi Tanács.
Ciolacu: Nem egy katasztrófa, ha két napra jogosítvány nélkül maradsz
A miniszterelnök arra a felháborodásra reagált, amit a sofőrök drogtesztelésére vonatkozó új rendelet váltott ki. A probléma az, hogy sok a téves teszteredmény, és kicsi a laborkapacitás.
Petíció indult az új drogteszt rendelet miatt
A Declic szerint több tízezer ártatlan sofőr maradhat jogosítvány nélkül, ha nem vonják vissza.
Petíció indult a közlekedési törvény módosításáért a fals pozitív drogtesztek miatt
Szerintük a gyorstesztek fele fals pozitív eredményt mutat, ezért ártatlan sofőrök veszíthetik el ideiglenesen a jogosítványukat.
17 évesek is vezethetnének tapasztalt sofőr felügyelete mellett egy tervezet szerint
A szenátus hallgatólagosan elfogadta a törvényt, a képviselőházé lesz a döntő szó.