Az igazságügyi orvosszakértők is beleszálltak a drogtesztes kormányrendeletbe
A Legfelsőbb Igazságügyi Orvosi Tanács (CSML) képviselői közleményt adtak ki vasárnap, amelyben arról tájékoztatnak, hogy senki nem kérte ki a véleményüket a közúti ellenőrzések menetén módosító 2024/84-es rendelet kiadása előtt, és a jogszabállyal több ponton nem értenek egyet, mert rossz fényben tünteti fel az igazságügyi orvosi szakmát és alapvető, alkotmányos jogokat sért.
Az igazságügyi orvosok szervezete szerint a legtöbb orvosi szakterület orvosai nem illetékesek a gépjárművezetéshez szükséges pszichológiai képesség értékelésében, ez legfeljebb a pszichológusok, pszichiáterek feladata lehet, vagy az igazságügyi pszichiátriai bizottságoké, amelyek feladata a pszichológiai alkalmasság és ítélőképesség megállapítása, írja az Agerpres.
A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy a rendelet felsorolja azokat az eseteket, amikor a közlekedési rendőr köteles felszólítani a járművezetőt az alkohol- vagy drogteszt elvégzésére, ugyanakkor a jogszabály szövege lehetővé teszi, hogy a rendőr más esetekben is felszólítsa a járművezetőt a teszt elvégzésére, ez pedig visszaélésekhez vezethet.
A CSML arra is figyelmeztet, hogy a rendkívüli érzékenységű tesztek nagyon kis mennyiségben levő, passzív mechanizmus útján szervezetbe kerülő (pl. egy másik személy által szívott marihuánás cigaretta füstjének belélegzésével) pszichoaktív anyagokat is kimutatnak, amelyeknek nincs klinikai hatásuk, mégis a gyors- vagy laboratóriumi teszt pozitív eredményt adhat. 'Egyes pszichoaktív anyagok rendkívül kis mennyiségben is jelen lehetnek az élelmiszerekben, klasszikus példa erre a mák, amely végtelenül kis mennyiségű ópiátot tartalmaz, klinikai hatás nélkül, de pozitív toxikológiai tesztekhez vezethet' – írják.
Az igazságügyi orvosszakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy számos közönséges gyógyszer tartalmaz olyan anyagokat, amelyek pozitív toxikológiai tesztet eredményezhetnek, még akkor is, ha nem olyan koncentrációban vannak jelen, amely a vezetési képességet károsíthatja. „Például a kis mennyiségben köhögéscsillapítóként használt kodein pozitív opioidreakciókat ad. A köhögéscsillapítóként használt mennyiségnek nincs hatása a vezetési képességre” – magyarázzák az orvosok.
A CSML szerint a jogszabály nem alapul semmiféle hosszú távú pénzügyi hatáselemzésen, és nem veszi figyelembe a világ toxikológiai fórumainak ajánlásait, amelyek célja egységes, regionális központok létrehozása, amelyek biztosítják a reprodukálhatóságot, a minőséget, az vizsgálatok folyamatosságát és ezáltal a költségek csökkentését.
Mint írtuk, a 84/2024-es sürgősségi kormányrendelet értelmében ezentúl felfüggesztik azoknak a sofőröknek a jogosítványát, akik nem hajlandók alávetni magukat a rendőrök által végzett gyorstesztnek, hanem vérvizsgáltot kérnek a drogok kimutatására.
Ez azért problémás, mert a román rendőrség számára beszerzett tesztek gyenge minőségűek, lényegében megbízhatatlanok. Mint a Declic írja, a pozitív teszteredmények közel fele bizonyult eddig hamisnak, ezért a járművezetők nem szívesen kockáztatnak.
A vérvizsgálat eredményére viszont nagyon sokat kell várni, hónapokat, akár egy évet is, mivel kicsi a kapacitás. Az új rendelet szerint ezekre a hónapokra bevonnák a gyorstesztet visszautasítók jogosítványát, ami sokak számára a megélhetésük veszélyeztetését jelenti.
A Declic közösség egy petíciót is indított (itt lehet aláírni), melyben azt kéri Marcel Ciolacu miniszterelnöktől, hogy vonja vissza a sürgősségi kormányrendeletet.
Ciolacu szombaton reagált a felháborodott hangvételű kritikákra, azt mondta, „nem katasztrófa, ha 2 napra jogosítvány nélkül maradunk”. Elismerte ugyanakkor, hogy jelenleg valóban hónapokig kell várni a véreredményre. Úgy vélte, a várakozási időt 24-72 órára kellene visszaszorítani, arról azonban nem nyilatkozott, hogy a kritizált rendelet végül élet lép-e vagy visszavonja azt.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!