Ellenzik az osztálytermek beleegyezés nélküli bekamerázását a tanügyi szakszervezetek
Szerintük ez nem oldja meg az iskolai erőszak jelentette problémát, viszont sérti az állampolgárok alapvető jogait.
Kigyulladt egy iskolásokat szállító busz egy Duna-parti városban
A célpont előtt pár száz méterrel kezdett füstölni az Újmoldovába tartó jármű.
Beleegyezés nélkül is megengedné a videokamerák használatát a tanügyminiszter
Jelenleg ehhez a tanárok, a szülők és a nagykorú diákok beleegyezése is szükséges.
Múlt hét óta közel 130 francia középiskolánál jelentettek be bombariadót
Meghekkelték a levelezőrendszereket, lefejezős videókat küldözgetnek rajta.
Gázszag miatt kiürítettek egy besztercei iskolát
Csütörtökre felfüggesztették a tanítást, megfigyelés alatt tartják az épületet.
Áprilisban széleskörű drogfogyasztás elleni kampányt indít a családügyi minisztérium az egyetemi...
Az eddigi legnagyobb prevenciós kampányát indítja Románia.
Öt napra eltiltották a tanórák látogatásától az osztályfőnökét megverő marosvásárhelyi magyar diákot
Vizsgálják a diák beszámíthatóságát, miután osztályfőnökét bántalmazta és halálosan megfenyegette.
Szexuális erőszak egy bukaresti iskolában: kétszer kényszerítettek orális szexre egy kisfiút a...
A szülők az iskola udvarán tüntettek a délelőtt. Nem merik ilyen körülmények között az iskolába engedni gyerekeiket, mondták.
Hétfőn kezdődik a próbaérettségi 146 ezer végzős számára
A dolgozatok kiértékelése digitálisan zajlik, a nyolcadikosok próba-képességfelmérő vizsgáján is használt platformon keresztül.
Könnygázt használt az iskolában, kettesre vonták le a magaviseletét
Verekedni kezdtek a diákok, egy 15 éves fiúnál könnygáz volt, használta is. A történtek miatt 25 tanulót kórházba szállítottak.
Kövess minket Facebookon is!