Anyaság

RSS

A szexforradalmár, akit 18 évesen megölt a saját anyja

Hildegart Rodríguez Carballeira még nem volt nagykorú, amikor az 1930-as évek legjelentősebb spanyol szexuális aktivistájaként szerzett magának nemzetközi hírnevet. A kor eszméiben jártas, több nyelven beszélő jogászlány élete tragikus hirtelenséggel ért véget.

„A körülöttem lévő nőktől nagyon sok megjegyzést kaptam a szülés utáni testemre, miközben éppen enni sem bírtam”

Beszélgetőtársunk egy bántalmazó kapcsolatban élt, amikor megszületett a lánya. Rövid időn belül jelentkeztek nála a szülés utáni depresszió tünetei, például, hogy félt kettesben maradni a gyermekével vagy elaludni, miközben megkérdőjelezhetetlen igazságnak tűnt számára, hogy egyszerűen „nincs, aki segítsen”. A fordulópontot, paradox módon, a gyermeke betegsége és egy kórházi beutalás jelentette.

Kétezer lej értékű támogatást kapnak a hátrányos helyzetű anyák és újszülöttek

A segélyt az anyák a gyermek születését követő 3 hónapban, elektronikus utalvány révén kapják.

Szülők vagyunk, tehát hordozunk: elemi igény, hogy testközelben legyen a kisbabánk

Egyre népszerűbb a hordozás és a kötődő nevelés Erdélyben is, erről beszélgettünk a székelyudvarhelyi Hadnagy Ágnes gyógytornásszal, hordozási tanácsadóval.