Hogyan válik a gyereknevelés projektmenedzsmentté – és miért olyan intenzív az anyaság?

Ezekre a kérdésekre kereste a választ dr. Geambașu Réka szociológus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem oktatója, aki a Max Weber Intézettel közösen szervezett Szociológus Napok első napján tartott előadásában az intenzív anyaság jelenségét vizsgálta. Egy olyan társadalmi normát, amely látszólag magától értetődő, valójában azonban megírja, hogyan „kellene” viszonyulnia egy anyának a gyerekneveléshez.

Az intenzív anyaság egy olyan kulturális elvárás, amely szerint az ideális anya mindig jelen van, előrelátó, gondoskodó, figyelmes és naprakész. Nemcsak szeretettel veszi körül gyermekét, hanem aktívan keresi azokat a lehetőségeket, amelyek a fejlődését szolgálják. Nevelési kérdésekben tájékozódik, szakértőként dönt, és úgy szervezi a családi mindennapokat, mintha egy vállalat operatív vezetője lenne.

A fogalmat Sharon Hays amerikai szociológus vezette be 1996-ban megjelent könyvében (The Cultural Contradictions of Motherhood), amelyben arra mutatott rá: ez a fajta anyaság idő- és energiaigényes, érzelmileg megterhelő, és mindent a gyermek igényei köré szervez. A nő saját szükségletei eközben háttérbe szorulnak, ha egyáltalán szóba kerülnek.

Geambașu Réka előadásában hangsúlyozta: ez a minta különösen a középosztálybeli anyák körében vált dominánssá. Ráadásul nem választásként jelenik meg, hanem olyan normaként, amelyhez alkalmazkodni kell, mintha ez lenne a „természetes” útja a szülőségnek.

Az előadás egyik központi állítása az volt, hogy az intenzív anyaság normája szorosan összefügg a neoliberális társadalmi és gazdasági berendezkedéssel. A neoliberális ideológia az egyéni felelősséget, a versenyképességet és a piaci racionalitást hangsúlyozza, miközben visszavonul az állami közszolgáltatások biztosításától. Ebben a helyzetben a gyermeknevelés terhe az anyákra hárul, és kénytelenek betölteni azokat a hiányokat, ami az oktatásban, egészségügyben és szociális ellátásban merülnek fel.

Geambașu úgy fogalmazott: az intenzív anyaság nem a kapitalista rendszer kritikája, hanem annak egyik legláthatatlanabb támasza. Az anyák munkája hozzájárul a társadalmi újratermelődéshez, miközben megerősíti azokat a struktúrákat, amelyek fenntartják az egyenlőtlenségeket.

Anyaság különböző helyzetekben

Az előadás empirikus alapját két kutatás adta. Az egyik a koronavírus első hulláma idején készült, és 52 diplomás, otthonról dolgozó anya tapasztalataira épült. A válaszadók közül sokan érezték úgy, hogy végre jobban odafigyelhettek anyai szerepükre, miközben valójában három műszakot vittek párhuzamosan: munkát, háztartást és gyereknevelést. A nehézségek ellenére sokan a megerősödött anyai jelenlétet tekintették a karantén pozitív hozadékának.

A második kutatás kisvárosokban élő, különböző társadalmi helyzetű édesanyák mindennapjaira fókuszált. Bár a kiindulási helyzetek eltérőek voltak, az anyaság normatív elvárásai itt is megjelentek, más formában, de ugyanolyan nyomásként. Mindez azt bizonyítja, hogy az anyaságot szabályozó társadalmi normák minden réteget elérnek, és nem csupán választások, hanem kényszerek is formálják őket.

Geambașu Réka előadásában négy fontos társadalmi tényezőt emelt ki, amelyek külön-külön is hatással vannak arra, mit jelent ma „jó anyának” lenni, együtt pedig szinte láthatatlanul formálják azt az erős nyomást, amit sok nő a hétköznapokban megtapasztal.

Az első az, hogy egyre többen tapasztalják, hogy az iskolák önmagukban nem tudják biztosítani a gyerekek fejlődéséhez szükséges támogatást. Ilyenkor lépnek be az anyák – sokszor észrevétlenül – az oktatás kiegészítő szereplőiként. Ők azok, akik tudják, hogy mikor kell beadni a házit, mit vár el a magyar- vagy matektanár, és kit kell felhívni, ha baj van. Ez az „insider tudás” általában az anyáknál halmozódik fel, és ezáltal ők válnak az iskola és a gyerek közötti legfontosabb hídkapoccsá. A bizalmatlanság az oktatással szemben így még erősebben az anyák vállára teszi a felelősséget, sokszor úgy, hogy ez fel sem tűnik.

Másodszor, a mai világban sokan úgy tekintenek a gyereknevelésre, mint egy hosszú távú befektetésre: ha most mindent megteszünk, időt, energiát, pénzt szánunk rá, az majd a jövőben „megtérül”. Ez a szemlélet azonban leginkább az anyákat érinti. Ők érzik azt, hogy muszáj mindig jelen lenniük, fejlesztési lehetőségeket keresni, folyamatosan figyelni a gyerekeket, hogy ne maradjanak le semmiről. Ez a fajta gondolkodás könnyen vezethet bűntudathoz vagy túlterheltséghez, különösen akkor, ha az anyák közben dolgoznak is, és úgy érzik, nem tudnak elég időt tölteni a gyerekeikkel.

Miközben a társadalom egyre inkább az egyéni teljesítményt, versenyképességet és tudatosságot hangsúlyozza, a közbeszédben ezzel párhuzamosan megerősödik a hagyományos női szerepek idealizálása is. Az önfeláldozó, mindig gondoskodó anya képe sok helyen újra előtérbe került. Ez a kettősség – legyél egyszerre modern, sikeres és közben „klasszikus” anya – sokszor belső feszültséghez vezet.

A negyedik tényezőnél úgy fogalmazott az előadó, bár sok munkahelyen már van lehetőség rugalmas időbeosztásra, ez nem feltétlenül jelent valódi könnyebbséget. Az előadó szerint ez a rugalmasság gyakran nem a szabadságról szól, hanem arról, hogy az anyáknak kell alkalmazkodniuk, sokszor úgy, hogy közben hagyják, hogy a párjuk zavartalanul dolgozhasson.

Nagy elvárások, láthatatlan munka

Ma már nemcsak a tehetősebb családokban élő anyák érzik az erős elvárásokat azzal kapcsolatban, hogyan „kellene” gyereket nevelni. Az intenzív anyaság eszméje – vagyis az a gondolat, hogy az anyának minden helyzetet kézben kell tartania, és a lehető legtöbbet kell nyújtania a gyerekének – szinte mindenkit elér, függetlenül attól, hogy valaki milyen anyagi vagy társadalmi helyzetben van.

Sőt, pont azok az anyák vannak a legnehezebb helyzetben, akiknek kevesebb lehetőségük van megfelelni ezeknek az elvárásoknak. Nekik sokszor nincs elég idejük, pénzük vagy támogatásuk, mégis ugyanazt várja tőlük a társadalom. Ez pedig oda vezet, hogy a már meglévő különbségek nem csökkennek, hanem épp ellenkezőleg, újra és újra megerősödnek.