Archívum

Egymilliárd forintnyi adót csalt el Andrew Tate és fivére, most behajtja rajtuk a bíróság
Mintegy 10 milliárd forintnyi bevételük után nem fizettek adót. Andrew Tate szerint ignorálni kell, úgyis elmúlik.

… Kétmillió angol fontnyi összeget foglalhatnak le Andrew Tate és testvére bankszámlájáról, mivel online szerzett bevételeik után nem fizettek adót – írja a BBC . A lefoglalt vagyon összesen több mint egymilliárd forintnak felel meg. … A bíróságon elhangzott, hogy Andrew Tate nyilvánosan kijelentette, nem fizetett adót. A Sky News szerint egy videójában azt mondta: „Amikor Angliában éltem, nem voltam hajlandó adót fizetni.” … Az ügyvédek szerint Tate álláspontja az volt, hogy „ignorálni kell, és egyszer úgyis elmúlik.” Andrew Tate az ítéletet összehangolt támadásnak nevezte, aminek semmi köze az igazságszolgáltatáshoz. …

A Tate-testvérek is Georgescu segítségére siettek
Az emberkereskedelemmel és nemi erőszakkal vádolt Tate-testvérek „kompetens vezetőként” utalnak Georgescura, akit „hamis vádakkal” próbálnak „elhallgattatni”.

… Az emberkereskedelemmel, nemi erőszakkal és szervezett bűnözői csoport létrehozásával vádolt Andrew Tate és Tristan Tate sem hagyta szó nélkül a romániai elnökválasztás érvénytelenítését, hívja fel a figyelmet a Hontnews . … Georgescura „kompetens vezetőként” utal Andrew Tate, Tristan Tate pedig „ismerős történetnek” nevezi, hogy valakit „hamis vádakkal” próbálnak „elhallgattatni”. „Yep. … Ezek az átkozott oroszok ráveszik az embereket, hogy kompetens vezetőkre szavazzanak” – idézte a Hotnews Andrew Tate X-posztját. A testvére, Tristan az ügyészeket támadta. … A Bukaresti Fellebbviteli Bíróság november közepén úgy döntött, hogy visszautalja a DIICOT-hoz azt az ügyet , amelyben a Tate-testvéreket szervezett bűnözői csoport létrehozásával, emberkereskedelemmel és folytatólagosan elkövetett nemi erőszakkal vádolják … A Tate-testvérek ellen a brit hatóságok is letartóztatási parancsot adtak ki, és Románia egy márciusi bírósági határozat értelmében az itteni per lezárulása után kiadja őket Nagy-Britanniának. …

Nemzetközi sajtó: Andrew Tate és Nigel Farage keverékének román verziója az...
Egy TikTok-sztárból a román elnökválasztás meglepetésszerű favoritja lett, aki a szélsőjobboldali populista kampányával kihasználta a választók elitellenességét és kiábrándultságát, miközben...

… A parlamenti választások győztesének portréja olyan figurákhoz lett hasonlítva, mint Andrew Tate, Jordan Bardella és Nigel Farage. Egy közösségi média-sztár, egy szélsőjobboldali politikus és egy Brexit-arc. … Populista, drámai TikTok-kampányával Tate-hez hasonlóan fiatalokat nyert meg, Bardellát idéző nacionalista retorikát használ, és EU-ellenes akárcsak Farage. …

Georgescu ezekkel a videókkal ment nagyot a TikTokon
Radikális üzenetek mellé belefért egy kis fehér lovas ügetés és karate is, valamint a jeges vízben fürdőzés is.

… Călin Georgescu TikTokját elnézve sokat tanulhatott a polkorrektség elleni kultúrharc legnagyobb képviselőjétől, Jordan Petersontól és a férfi dominancia megszállottjától, Andrew Tate-től, és persze Vlagyimir Putyin orosz elnöktől is, akik videóinak stílusa …

Visszautalták a DIICOT-hoz a Tate-testvérek ügyének vádiratát
Az emberkereskedelemmel és nemi erőszakkal vádolt alperesek ügyvédei szerint ez egy lépés a felmentésük felé.

… A Bukaresti Fellebbviteli Bíróság úgy döntött, hogy visszautalja a DIICOT-hoz azt az ügyet, amelyben a Tate-testvéreket szervezett bűnözői csoport létrehozásával, emberkereskedelemmel és folytatólagosan elkövetett nemi erőszakkal vádolják. … A bírák több problémát is felsorolnak, kifogásolják többek között a tényállás bemutatásának módját, valamint Andrew Tate védekezéshez való jogának megsértését , illetve azon összegek megjelölésének elmulasztását, amelyek tekintetében különleges elkobzás … A bíróság egyebek mellett elrendelte a Tate testvérek által tanúként tett vallomások kizárását is. A G4media szerint a DIICOT ügyészeinek öt nap áll rendelkezésükre, hogy döntsenek arról, fenntartják-e a Tate-testvérek elleni vádiratot, vagy sem. … A Tate-testvérek jogászcsapata szerint a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság döntése monumentális győzelem ügyfeleik számára. „Ez monumentális győzelem ügyfeleink számára, akik a kezdetektől fogva fenntartották ártatlanságukat. …

Szörtsey Gábor ‘80-as-'90-es években nemzetközileg elismert munkái ismét láthatóak Kolozsváron
24 év után szerveztek kiállítást az Erdélyből indult, Magyarországon a ‘80-as évek új festészetének fontos képviselőjévé vált Szörtsey Gábornak. Chilf Máriát, a művész özvegyét és a...

… Ciprian Mureșan reflexiója Ciprian Mureșan az egyik legismertebb kolozsvári kortárs alkotó, aki műveivel jelen volt többek között a Velencei Biennálén vagy a londoni Tate Modernben is. …

„Azt mondta a randin, hogy még nem tudja, megerőszakoljon-e” – újabb vádak érik Andrew...
Két nő beszélt arról a BBC-nek, hogy évekkel ezelőtt, amikor Tate még Angliában élt, állításuk szerint fojtogatta és megerőszakolta őket a férfi.

… Egy másik nő azt állította, hogy őt Tate öccse, Tristan erőszakolta meg, akit augusztus vége óta szintén különleges bírói megfigyelés alatt tartanak. … Két nő, akit nem érintettek a romániai bírósági ügyben, most a BBC-nek arról beszélt, hogy Tate megerőszakolta őket, amikor a férfi még Lutonban élt. Egyikük 2013-ban ment el randizni a férfival, pár randi után Tate átment hozzá. … Pár hónappal később aztán újra találkoztak, Tate felment a nőhöz, ahol lefeküdtek egymással – Tate viszont eközben fojtogatni kezdte őt. „Csak arra emlékszem, hogy levegő után kapkodtam” – mesélte a nő, aki a fojtogatás hatására elájult. … Amikor magához tért, azt látta, hogy Tate végig folytatta az aktust, megerőszakolva őt, amíg eszméletlen volt. A BBC összesen öt olyan nőről tud az Egyesült Királyságon belül, akik azt állítják, hogy Tate megerőszakolta őket. … A mostani két nő vallomására Tate nem reagált a lapnak. Andrew Tate az elmúlt években azzal növelte követőtáborát, hogy a TikTokon és a YouTube-on beszélt a nők értéktelenségéről, és arról, hogy uralni kell őket. …

Andrew Tate erőszakolós büntetésről beszél, a testvére stricinek vallja magát a...
A román Digi 24 szerezte meg az ismét házi őrizetbe került influenszer eléggé felkavaró beszélgetéseit.

… A román bíróság a héten ismét házi őrizet alá helyezte Andrew Tate-et, az influenszert, akit többek között prostitúció szervezésével és nemi erőszakkal vádolnak, a testvérét, Tristant pedig különleges bírói megfigyelés alatt tartják. … Emellett az is kiderült, hogy a Tate fivérek felvettek egy nőt, akinek a közösségi oldalak és az OnlyFans-fiókok menedzselése volt a feladata. …

Házi őrizetbe került Andrew Tate, a testvére, Tristan Tate ellen hatósági...
A testvérek tavaly voltak már házi őrizetbe, most ismét oda kerülhetnek.

… A bukaresti törvényszék csütörtök esti döntése értelmében 30 napra házi őrizetbe kerül Andrew Tate, míg testvére, Tristan Tate ellen két hónapos hatósági felügyeletet rendeltek el – írja az Agerpres. … A DIICOT őrizetbe vette a Tate fivérek feltételezett négy bűntársát is: Alex Stanciut, Alex Doneát, Georgiana Naghelt és Luana Radut. … A nyomozók szerint a Tate fivérek az úgynevezett loverboy-módszerrel 34 fiatal lányt csábítottak el, és a bűnszövetkezet többi tagjának segítségével különböző helyszíneken felügyelet alatt tartották és pornográf tartalmú videók készítésére kényszerítettek … Az ügyészek szerint az emberkereskedelem bűncselekményéből származó bevételeik eredetét a Tate testvérek úgy próbálták leplezni, hogy 2023 decembere és 2024 júliusa között négy luxusautót vásároltak, amelyeket hozzájuk közel álló személyek nevére írattak … A DIICOT szerda reggel házkutatást tartott a Tate fivérek otthonában, amelynek során 26 ezer eurót, 81 ezer lejt, 5800 angol fontot, 6400 dollárt, valamint két luxusórát, laptopokat, adattárolókat, dokumentumokat és egyéb bizonyítékokat foglaltak le. …

A Tate testvérek előzetes letartóztatását kérte a román hatóság
A román hatóságok csak bírói engedéllyel tarthatják bent egy napnál tovább az emberkedelemmel vádolt Tate fivéreket.

… Andrew és Tristan Tate előzetes letartóztatását kérte a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a bíróságtól, írja a News .ro. … A Tate testvérek képviselői megerősítették, hogy a DIICOT szerdán egy új üggyel kapcsolatos házkutatás részeként razziázott a Tate testvérek lakásain. … Andrew és Tristan Tate testvérek egy bűnszervezetet hoztak létre 2021 elején, amely emberkereskedelemmel foglalkozott Romániában, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. … A Tate testvéreket emellett nemi erőszakkal, informatikai rendszerek jogosulatlan használatával, adatok módosításával, valamint tettleges bántalmazással is vádolják. 2023 márciusában a Tate-fivérek házi őrizetbe kerültek, ezt tavaly augusztusban oldotta … Andrew Tate legutóbb a román tengerparton keltett nagy feltűnést, ahol sztárként vonult fel a Beach, Please! színpadára. AD!!!! …

Kövess minket Facebookon is!