Visszautalták a DIICOT-hoz a Tate-testvérek ügyének vádiratát
A Bukaresti Fellebbviteli Bíróság úgy döntött, hogy visszautalja a DIICOT-hoz azt az ügyet, amelyben a Tate-testvéreket szervezett bűnözői csoport létrehozásával, emberkereskedelemmel és folytatólagosan elkövetett nemi erőszakkal vádolják. A döntés jogerős, írja a G4Media.
A bíróság keddi határozata arról szól, hogy több bizonyítékot és vallomást kizárnak az ügy aktájából, és elfogadják az alperesek fellebbezését. A bírák több problémát is felsorolnak, kifogásolják többek között a tényállás bemutatásának módját, valamint Andrew Tate védekezéshez való jogának megsértését , illetve azon összegek megjelölésének elmulasztását, amelyek tekintetében különleges elkobzás elrendelésére van szükség. A bíróság egyebek mellett elrendelte a Tate testvérek által tanúként tett vallomások kizárását is.
A G4media szerint a DIICOT ügyészeinek öt nap áll rendelkezésükre, hogy döntsenek arról, fenntartják-e a Tate-testvérek elleni vádiratot, vagy sem.
A Tate-testvérek jogászcsapata szerint a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság döntése monumentális győzelem ügyfeleik számára.
„Ez monumentális győzelem ügyfeleink számára, akik a kezdetektől fogva fenntartották ártatlanságukat. A bíróság döntése a kulcsfontosságú bizonyítékok kizárásáról és a vádirat kijavításának előírásáról bizonyítja, hogy az ellenük felhozott vádak nem megalapozottak. Igazságot szolgáltattak, és ez egy lényeges lépés a felmentésük felé” – mondta Eugen Vidineac vezető ügyvéd.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!