Archívum

A NASA igazgatója titkos kínai katonai űrprogramról beszélt
Bill Nelson a képviselőházi meghallgatásán azt mondta, fennáll a veszély, hogy Kína a magának követeli a Holdat, amint le tud szállni ott.
Jelentős európai személyiségeket bemutató ranglistára került fel Laura Codruța Kövesi
A ranglistán olyan nevek is szerepelnek, mint az EU alapító atyái.
Megválasztották Ludovic Orbant a Jobboldal Ereje elnökévé a párt első kongresszusán
Ludovic Orban szerint az egyetlen valós alternatíva a jelenlegi koalíciónak a lecserélésére az általa vezetett politikai alakulat.
20 hónapnyi fertőzés után meghalt a beteg, akinek a szervezetében 50 mutációja alakult ki a...
613 napon át volt fertőzött a ritka immunhiányos rendellenességgel élő férfi, ilyen hosszú Covid-betegséget még sosem jegyeztek fel.
200 kilométer széles lávatavat fedezett fel a NASA a Jupiter holdján
Nagyjából háromszor akkora, mint a Balaton, és a közepén egy aktív vulkán ül.
Ukrajnai koporsólengetés
Fronton elesettek százai egymás mellé temetve. Döbbenetes látvány: valóságos tengere a kék-sárga színeknek.
Rapport Richárd cáfolta, hogy elfogadta volna a román állampolgárságot
Amíg nem teszi le az esküt, nem számít román állampolgárnak.
Több hónapos huzavona után az amerikai képviselők megszavazták a 61 milliárd dolláros katonai...
Az ukrán elnök köszönetet mondott Amerikának, miután Mike Johnson házelnök kétpárti támogatást szerzett a hadisegély megszavazásához.
Egy 61 éves amerikai férfi azt állítja, kicselezte az öregedési folyamatot, biológiai kora csak 38...
A 61 éves Dave Pascoe minden reggel megeszik egy zöld banánt, és nyolc percet tölt egy elektromágneses takarón ülve, amely állítólag serkenti a vérkeringését. Ezután egy rövid nyújtás következik,...
Kövess minket Facebookon is!