Hatan emeltük fel a nehéz, lakkozott, aranyozott koporsót, hoztuk ki a házból. Egyedüli magyar voltam, nem értettem, mit kiáltanak az ajtóban, amikor próbáltam szintben tartani az öröklét dobozát, ezért kissé jobban megemeltem. „Engedd le”, mondta a feleségem. „Engedd le háromszor, nálunk ez a szokás, hogy a halott ne térjen vissza a házba”.
Idegen és ismerős Ukrajna
Első ízben a határt egy éve léptem át. Szívem nagyokat ütött: háborús országba lépek be. Bolondnak néztek az itthoniak, amikor párommal mondtuk: megyünk Kárpátaljára, Ukrajnába. Autóval. „Hívjatok, gyertek vissza élve”, mondta az apám, jól palástolt nyugtalansággal. Anyám megkérdezte, mit készítsen az útra, ő így szeret.
Munkács pontosan 556 kilométerre van Sepsiszentgyörgytől. A táj, melyben elnyújtózik, akár ikertestvére is lehetne az itteninek: gyönyörű. Hegyek, havasok, völgyek, folyók, patakok, út mentén a fák. És tankcsapdák, ellenőrzőpontok, kopárság. Egy év kellett, míg rájöttem, ez a kopárság belülről, az emberekből fakad. Háborús kopárság ez, egy generáció megölésének, félelemnek, gyásznak, a haza, az otthon elhagyásának kopársága.
Erdély szépsége egyenesen szembeszökő. Az utak állapota kitűnő, csak éppen kevés van belőlük. Vásárhelyig kihívásokkal küszködik, főként a neves autómárkák szabálytalanságai miatt. Rendőr sehol. Egy év alatt ötször utaztunk Ukrajnába, egyetlen rendőr állított meg, gyorshajtásért. A büntetés elmaradt, tényleg a falutábla mellett gyorsultam hetvenre, marad a kézfogás az emberségért, mert éppen temetésről jövünk.
Románia bámulatosan fejlődik. Ugyan kevés a sztráda, nem is csoda, a hegyek között titáni munkát igényel építésük. Ami a táj mellett a legszebb: ritka az a falu, város, ahol nem építenek-meszelnek-takarítanak-csatornáznak. Ukrajna egy év alatt visszafelé jön, így is mutatja a háború és a korrupció gyászos jeleit. Ha nem lenne háború, Ukrajna legnagyobb problémája a korrupció lenne. Nem normális a luxusautót követő Lada 1200-as, a palota mellett meghúzódó vályogkunyhó. Aki a kilencvenes évek Romániájában nőtt fel, annak messziről ordít itt mindenről a korrupció. Jó húsz év választja le az országot Romániáról, ezt elsősorban a korrupciónak köszönheti. Mutatja az is, hogy a határtól a Munkács felé vezető vadiúj úttest egyetlen év alatt legalább ötven százalékos romlást produkált – kilopták belőle a belevalót.
Egy év után jövök rá, mitől olyan idegen és ismerős Ukrajna. Idegen, mert háború van. Ismerős, mert emberei melegszívűek. Ám ezt a kettőt meg kell érteni.
Háború
Politikáról ennyit: ha egy idegen házadba tör, jogodban áll megvédeni magadat. Ha ez az idegen a szomszédhoz is be akar törni (esetünkben erre mérget lehet venni), akkor a szomszéd is beszállhat a védelembe. Ha netán kétségei vannak ezzel valakinek, kérdezze meg a halott nagynénémet, miként mászott át a negyven centiméteres ablakon, amikor az oroszok meg akarták erőszakolni. Jászberényi Sándor író, haditudósító, aki többször is megjárta az ukrán frontot, írja, mit mondott neki egy ukrán katona: a franc harcol a politikusokért, azért vagyunk itt, hogy ne erőszakolják meg asszonyainkat, ne vigyék el vagy öljék meg gyermekeinket.
Egy év és öt út után megértettem, amit csak tudtam: aki a háborút akarja és élteti, azzal komoly gondok lehetnek. Ez az egy év alatt Ukrajnában valóságos halottkultusz alakult ki. Munkács főterén két méter magas pannók halottak arcképeivel. Gondolom, remek érzés lehet naponta szembenézni velük. Alattuk virágok, gyertyák. Ha elszárad, újat tesznek, ha kifújja a szél, újra meggyújtják.
Miután egy év alatt hússzor állították meg suhancok az autómat, katonaruhában, ismétlőfegyverrel a kezükben, ellenőrizték irataimat, a jármű csomagtartóját, utasterét, rájöttem, amit addig csak gondoltam: az ismétlőfegyvereknek szava van. Végszava. Nem fecsegsz vele, ellene. Nyújtod az iratokat, egy szót sem értesz, a feleséged fordít. Ellenőrzik az autó rendszámát egy kis készüléken. Intenek, mehetsz. A húsz alkalom alatt kétszer mondták románul, hogy drumá bun. Volt ebben valami megható, jó érzés, hogy a golyó mellett szól a katona is. És mosolyog. Mosolygok én is, akkor is, amikor az ukrán határnál elfeledtem az autó iratait odaadni, mire a hatvan év körüli, kommunizmusból előmászott, velejéig korrupt ellenőr ordítva mondta: pápírá áutomobilá. Fene tudja, hogyan vegyészkedte elő ezeket a szavakat, két másik alkalommal tört románsággal beszélt. Igaz, akkor cigaretta, ikonok után érdeklődött. Nem dohányzom, vallásos sem vagyok, szerencsétlenségére. Az 1918-as, ajándékba kapott szuronyról, ami a táska mélyén lapult, nem szóltam. Azt a szuronyt négy határon hoztam át. Amikor a magyarországi határőr megkérdezte: fegyver van önöknél?, nagyra kerekedett szemmel mondtam, nem ment el az eszem, hogy fegyvert lopjak be Ukrajnába.
Ukrajnában most főként fiatalembereket, -lelkeket nyel el a háború. Elegendő a fásult arcokban nézni, hogy lásd: itt háború van. Generációk hiányoznak az utcákról. Munkács nagy és szép város. Terein alig látni fiatal férfit, hacsak nem csonkított, kerekeskocsis. Sokan leléptek az országból. A magyaroknak ez könnyebb – kettős állampolgárság. Ukrajnában tilos a kettős állampolgárság, politikai (orosz) okokból, de hajlandóak eltekinteni a törvénytől. Sokakat kiábrándítok, ha azt mondom, főként a háború miatt Kárpátalján alig maradt magyar. Éltek a kettős állampolgárság lehetőségével. Ha a jogcsorbításokra gondolunk, ez érthető. Szubjektív véleményem: ez nem az ukrajnai magyarok háborúja. Ahhoz túlságosan támadják a munkácsi magyar iskolát, vették le a turult a munkácsi várban. Sajnos a magyarországi külpolitika nem segíti a megmaradt ukrajnai magyarok sorsát. Konkrétan: inkább gyűlölködést szít.
Engedd le háromszor
Az első leengedés annak megértése, hogy Ukrajna háborús ország. Az öldöklés még évekig eltarthat. Tudja ezt Oroszország is, rá is játszik, megvan hozzá a gazdasági ereje, emberi tartaléka. Tudja, érzékeli ezt az ukrán lakossága is, ezért változott az egy évvel ezelőtti lelkesedés kopársággá, félelemmé, szorongássá. Az infláció hatalmas, az ország gazdaságát nagyjából a külső segítség tartja életben. Egyre több a szegény, a kétségbeesett, a gyászoló. Szigorodott a sorozási törvény, nem egyszer az utcáról visznek be férfiakat a laktanyákba katonai helyzetük tisztázására. Ennek is megvan az oka: sokan nem jelentkeznek a sorozóbizottság előtt, lábukat sem teszik ki otthonukból. De meg kell érteni: nem babra megy a játék, háború van, és ez mindent felülír. Ugyanakkor meg kell jegyeznem: nincs megkülönböztetés ruszin, ukrán, magyar stb. között, amikor a sorozóbizottság elé kerül. Az első leengedés tehát végeredményben magát a háborút, és az az által generált rendkívül vegyes helyzetet jelenti. Tegyük ehhez még hozzá, hogy az előtt sem volt rózsás a helyzet. Akárcsak Romániában a kilencvenes években, milliók tartózkodnak külföldön a mindennapiért. Nem hivatalos becslések szerint a lakosságának legalább egyharmada elhagyta Ukrajnát.
A második leengedés a halál. Ukrán zászlók a munkácsi temetőben. Fronton elesettek százai egymás mellé temetve. Döbbenetes látvány: valóságos tengere a kék-sárga színeknek. Semmilyen magasztos érzés nincs itt. Ezeknek az embereknek a családjukkal kellene törődniük; ijesztő és félelmetes, hogy a családjukért haltak meg. Vízben fekszenek, mert a munkácsi temető nagyrészét mindig felveszi a víz.
Az emberi jogok sajátos értelmezése a harmadik leengedés. Márai Sándor írja, amikor a második világháborúban a megszálló oroszok tisztjeit cserélték, a közkatonák a fejüket sem emelték fel. Tudták, éppúgy nem számít ez, mint az életük. Ez az érzés rendesen meg tud ütni Ukrajnában, az ottani emberek valami megmagyarázhatatlan módon nincsenek tisztában az emberi jogokkal. Ez alatt azt kell érteni, hogy a családi kötelékek nagyon szorosak, de ezen kívül az egyén nem számít, sőt a családokon belüli viszony is roppant hierarchikus, miként a családok között is (vagyon, hatalom, tekintély stb. szempontjából).
Egy romániai számára is feltűnő lehet, hogy a családon kívül egyénként egyszerűen nem számítok, lecserélhető, felszámolható, mellőzhető vagyok. Ennek megértéséhez egy egész évnek kellett eltelnie. Az ennek ellentmondó, zavaros furcsaság az, hogy az ukrajnai valójában nagyon melegszívű.
A hetven kilométerre lévő országhatárig négy ellenőrzőponton mentem át, az országhatáron négyszer ellenőriznek. Minden egyes ellenőrzőpontnál érződik a csalódás, hogy nem katonaszökevénnyel van dolguk.
Átkelni az ukrán határon: harminc perc. Már ha úgy van kedve a határőröknek. Hallgatsz, mert fegyveres, kutyás őrök járnak körülötted. Egyik alkalommal elírták az autónk számát, amikor beléptünk az országba, ezért kilépéskor nem találták a rendszerben. Mi tagadás, a vér meghűlt bennem, nagyon-nagyon hosszú volt az a negyedóra, amíg valahogy rendeződött az ügy. Romániába belépni egyszeri megállást jelent, határőr kellemes hellóval üdvözöl. Emberszámba vesz. Átkelési idő: két perc.
Mindezek ellenére szeretem Ukrajnát, főként Kárpátalját. Munkács, ahol a feleségem nevelkedett, nagyon hangulatos: macskaköves útjai otthonosak, kávézóiban itt-ott madarak, macskák, remek a kávé és a kiszolgálás. A péksütemény kiváló, hozzáértő anyóka keze alól kerül ki. Elfogyasztjuk, közben párommal egy apácával beszélgetünk, aki akkora optimizmussal kezeli az egész helyzetet, hogy bárki példát vehetne róla. Mondjuk, inkább egy harkivi lakost kell megkérdezni arról, hogy egy orosz bomba miről vehet példát.
Ukrajna koporsóját előkészítették. Halott még nincs, de már gyakorolják a három leengedést.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!