Archívum
A Flamand Érdek is csatlakozik Orbánék EP-csoportjához, lassan szinte egy teljes frakció átmegy
Csak három párt maradt az Identitás és Demokrácia nevű frakcióban, ami nyilvánosan nem jelezte, hogy átigazolna a Patrióták Európáérthoz, közülük kettőt már korábban hírbe hoztak az új csoporttal.
Anglia jobban rúgta a tizenegyeseket, és Svájcot kiejtve elődöntős az Eb-n
Olykor tömény unalom jellemezte az első szombati negyeddöntőt, Anglia csak öt percig volt hátrányban. Shaqiri szögletből rúgott kapufát, Akanji tizenegyese viszont ritka gyenge volt, és ez döntött.
256 millió lejjel támogatják az egyetemi infrastruktúrát
Ligia Deca tanügyminiszter szombaton Kolozsváron több szerződést írt alá.
Meghalt egy norvég kerékpáros, miután bukott az Osztrák körversenyen
André Drége a verseny negyedik szakaszának egyik lejtmenetében szenvedett balesetet, amelynek körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Vodkától lerészegedett utasok miatt fordult vissza Edinburghba a Ryanair járata
A három férfi a gépen kiabált és elektromos cigarettázott, a landolásnál már rendőrök várták őket.
Ciolacu: ha Ukrajna nem nyeri meg a háborút, minden országban megjelennek a Vlagyimir Putyinok
A miniszterelnök a Szocialista Internacionálé európai szekciójának szombati, Bukarestben zajló ülésén beszélt a háborúról.
Botránnyal indult a SAGA Fesztivál: DJ Hardwell 10 perc után dühösen vonult le a színpadról
A népszerű előadó technikai problémákat emlegetett, illetve azt állította, hogy nem fizették ki. A szervezők cáfolták ezt.
Orbán a Newsweekben megjelent véleménycikkben szállt bele a NATO-ba
Az EU soros elnökségének átvétele után szinte rögtön Putyinhoz utazó magyar miniszterelnök szerint a katonai szövetség célja a béke helyett a vég nélküli háború lett. Írásában mégsem említi...
Mindent a szemnek, semmit a kéznek – ilyen a hangulat a Vibe fesztiválon
Sárosan kezdődött Erdély egyik legnagyobb magyar fesztiválja, ahová tömött sorokban érkeztek a résztvevők. Arról kérdeztük őket, szerintük mi nem hiányozhat egy fesztiválról?
Petíció indult az új drogteszt rendelet miatt
A Declic szerint több tízezer ártatlan sofőr maradhat jogosítvány nélkül, ha nem vonják vissza.









