Vodkától lerészegedett utasok miatt fordult vissza Edinburghba a Ryanair járata

Egy Edinburghból a Kanári-szigeteki Lanzarotéra tartó repülőgép fél óra után megszakította az útját és visszafordult, miután a kapitány úgy döntött, három részeg utas viselkedését nem tolerálják tovább, számolt be a Lavozdelanzarote.

A péntek délutáni esetről a gép egyik utasa számolt be a lapnak, elmondása szerint a Ryanair járata eleve másfél órás késéssel tudott csak felszállni a skót fővárosból, számára pedig már a beszállásnál nyilvánvaló volt, hogy az egyik mellette ülő férfi részeg és bűzlik az alkoholtól, miközben gátlástalanul szívta egyik elektromos cigarettát a másik után.

Amikor a gép elhagyta a repteret, a három férfi elkezdett angolul kiabálni, majd elővettek egy nagy vodkás üveget, ami már majdnem üres volt. A részeg utasok viselkedése miatt a kapitány úgy döntött, visszafordítja a gépet. Leszálláskor a rendőrök már a lépcső alján várták a rendbontókat, akiket őrizetbe vettek.

Az utasoknak ezután még egy órát kellett várakozniuk a repülőgépben, végül este 11 óra után értek Lanzarotéra.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!