Zsizsmann Erika

Zsizsmann Erika

Újabb rendőr okozott balesetet alkohol és drog befolyása alatt
A 21 éves fiatal autójában két rendőriskolás hallgató is ült, amikor elgázolt egy járókelőt, majd megpróbálta megúszni a felelősségre vonást.
Brassóban építi fel harmadik európai üzemét a Diehl Controls
600 szakképzett alkalmazottat szeretne 2027-ig az elektronikai alkatrészeket gyártó cég új erdélyi üzemébe.
Boloş: Szeptember végéig elfogadja a kormány a deficitcsökkentő törvénycsomagot
„Senki nem fogja az éj leple alatt, titokban elfogadni” – ígérte Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Nyugalmazott rendőrezredes okozott halálos balesetet ittasan és bedrogozva
A román rendőrség bukaresti szervezett bűnözés elleni osztályának (BCCO) korábbi vezetője gázolt el két nőt Popești-Leordeni-ben.
Ötre emelkedett a crevediai robbanás halálos áldozatainak száma
A nepáli származású sérült beutalása óta súlyos állapotban volt.
Bodor Anikó grafikáiból nyílik kiállítás szülővárosában, Marosvásárhelyen
Az 1982 óta Magyarországon élő alkotónak ez lesz az első egyéni tárlata Erdélyben.
Több rendőrtisztet elbocsátottak a halálos balesetet okozó drogfogyasztó esete miatt
Három rendőr ellen eljárás indulhat, közölte a belügyminisztérium képviselője.
Kövess minket Facebookon is!