Őrizetbe vettek egy aradi rendőrt, aki halálra verhetett egy roma férfit

Őrizetbe vettek egy aradi rendőrt, akit azzal vádolnak, hogy halálra vert egy 32 éves lipovai roma férfit, írja a Libertatea.

A lap még hétfőn, a Critic Arad nyomán számolt be arról, hogy az aradi megyei kórházban júliusban meghalt egy férfi, aki állítólag rosszul lett a rendőrségen. A rendőrség a Critic Aradnak azt nyilatkozta, hogy egy hajléktalanról van szó, akit azért vittek be a rendőrörsre, mert sörrel öntötte le a rendőröket és üveget dobott feléjük. A család szerint azonban a férfi holttestén súlyos erőszak nyomai voltak láthatóak, vérömlenyek borították a végtagjain, a mellkasán és az arcán.

A család ügyvédje a Libertateának azt mondta, elég bizonyítékot sikerült összegyűjteni ahhoz, hogy három rendőr ellen vádat emeljenek a bíróságon.

Az ügyészek szerdán kínzás gyanújával 24 órára őrizetbe vették az egyik rendőrt, Florin Nicolae Libert, és javasolják a 30 napos előzetes letartóztatását. A kínzás 15-től 25 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Két másik rendőrt helytelen magatartással gyanúsítanak.

Az áldozat családjának a Romajust jogvédő szervezet és az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) is jogi támogatást nyújt.

A rendőrség szerint tanulniuk kell ebből a tragédiából

Az Arad megyei rendőrség csütörtök reggel közölte, hogy az őrizetbe vett alkalmazottat nem függesztették fel, viszont az incidens óta nem dolgozott, ugyanis a bevetésen kapott harapás miatt betegszabadságon volt.

Több intézkedést is ígértek „a szerencsétlen incidens” nyomán: a rendőrség „kritikus” helyszíneinek, többek között a kihallgatószobának a bekamerázását, az alkalmazottak pszichológiai tesztelésének felülvizsgálatát, és azt is, hogy együtt fognak működni olyan intézményekkel, amelyek felkészíthetik a rendőröket az olyan válsághelyzetek kezelésére, amelyekben „marginalizált, gyakran mérgező anyagok fogyasztása miatt agresszív” személyek érintettek.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!