Tőkés Hunor

Tőkés Hunor

A speciális nyugdíja mellett tavaly több mint félmillió lejt keresett az állami szektorban a...
Van, akinek a nyugdíjazása után indul csak be igazán a karrierje: a volt katonatiszt állami intézmények és vállalatok élén folytatja.
Vízhiány miatt bizonyos településeken korlátozásokat jelentett be a vízszolgáltató
Maros, Kolozs és Szilágy megyében is azt kérik, hogy a vizet csak háztartási fogyasztásra használják, mezőgazdasági vagy állattenyésztési munkákra ne.
„Hova járnak szórakozni a baróti fiatalok? Kimennek a piacra vásárolni, mert egyéb nem igazán akad”
Erdővidék központjában, Baróton a rendszerváltás után látszólag megállt az élet: az egykori bányászváros mindeddig nem tudott szakítani a múlttal, de új identitást sem talált magának. Viszont...
Frissítés: Legalább hatan meghaltak az észak-olaszországi jégcsuszamlás következtében; a 3...
Legalább hatan meghaltak az észak-olaszországi Dolomitok legmagasabb hegycsoportjának, a Marmoladának lejtőjén, ahol tucatnyi embert temetett be a hó.
„Valahol ki kellett írjam magamból a valódi közéleti témákat, mert az újságban nem tehettem”
Nagy Sz. Attila, azaz Nasza egy olyan facebookos „mémgyár” motorja, amely hangosan reagál az erdélyi közélet aktuális eseményeire. A székely politikusoknak igencsak fel kell kötniük a bajszukat,...
Román védelmi miniszter Hargita megyében: akkor fejlődhet az ország, ha a többség és kisebbség...
Vasile Dîncu szerint Romániának kötelessége minden lakosára odafigyelnie és tiszteletben tartania a romániai kisebbségeket.
INS: 5 éve nem volt ennyi tanár az iskolákban, de a szakoktatásban egyre kevesebb a diák
A statisztikai intézet szerint tizenöt diák jut egyetlen tanárra a sulikban.
Reagált a román külügy Medvegyev „új Nagy-Romániáról” szóló nyilatkozatára
Medvegyev szombaton azt mondta, hogy a Moldovai Köztársaság uniós csatlakozása csak közvetve, „az új Nagy-Románia” létrehozásával valósítható meg.
Ősi aranyérmék kerültek vissza Romániába
A román kulturális örökséghez tartozó két aranyérme a Román Történeti Nemzeti Múzeumba kerül majd.
Kövess minket Facebookon is!