Tőkés Hunor

Tőkés Hunor

„Gyermekbántalmazás esetén a gyermek érdekeinek a figyelembe vétele és tiszteletben tartása az...
A gyermekvédelmi igazgatóság szakembere szerint fontos lenne jelezni a gyermekek felé: ha úgy érzik, hogy valaki számukra kellemetlen érzést okozó dolgot tett velük, mondják el azt egy felnőttnek,...
Sikertelen volt a falugyűlés, így akár évekig ihatják a büdös, kávébarna levet a gidófalviak
Gidófalván télen elfagy a vízvezeték, nyáron pedig gyenge a víznyomás, a rossz minőségű csapvíz pedig már évek óta gondot okoz a helyieknek.
Egymás után száradnak ki a Sepsiszentgyörgy környéki patakok és források
Kiszáradás közeli állapotba került Sepsiszentgyörgy forrásvizeinek és patakainak egy része, amihez az éghajlatváltozáson túl helyi tényezők is hozzájárultak. A talajvíz egyre kevésbé tölti fel...
Kovács Gergely érsek: A Böjte atya gyermekotthonaiban történtek megerősítik, hogy szükség van a...
Még tart a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségen annak a gyermekvédelmi mechanizmusnak a kidolgozása, amelynek bevezetésére egy 2019-es rendeletében kötelezte az egyházmegyéket Ferenc pápa....
A szélsőségeket ellenpontozná Ráduly Botond Manó új bandájának első száma
Kétéves munka után Warm Freeze címmel jelentette meg első dalát a Mano & Gregor. Ráduly Botond Manó új zenekara indie folk stílusban juttatná el üzeneteit a nagyközönséghez, azt remélve, hogy a zene...
Novák Eduárd a romániai sportolóknak kedvezett volna az új kvótarendszerrel, ehelyett...
A sportminiszter rendelete szerint a következő szezontól a hivatalos mérkőzéseken a pályán lévő sportolók legalább 40 százalékának román állampolgárnak kell lennie, a Sepsi-Sic menedzsere szerint ez...
Románia egyre inkább az EU „fekete bárányai” közé tartozik egy sajtószabadságot vizsgáló jelentés...
Az újságírók elleni támadások egyre intenzívebbek Romániában. A független média munkatársai közül egyeseket megfenyegettek, méltóságukban sértettek meg vagy zaklattak, mert a munkájukat végezték.
Viorica Dăncilă: „Legyen béke a földön, legyen kenyér az asztalon”
Románia első női miniszterelnöke új pártjával a világbékéért küzd: énekkel és meneteléssel.
Az energiaellátási zavarok még jó ideig magasan tarthatják az árakat
Az Európai Központi Bank elnöke szerint az élelmiszerek és az ipari termékek jelenlegi árszintjére a nyolcvanas évek közepe óta nem volt példa.
Kövess minket Facebookon is!