Gál László
A miniszterelnök elment „a szent román földre” megünnepelni Avram Iancut, és kifütyülték
Nehéz tél elé nézünk, ismételte meg korábbi kijelentését a kormányfő.
A csekefalvi Vitos Kürtős lett az év székelyföldi kürtőskalácsa
A győztes csapat díja a dicsőség mellett egy palettányi, 720 kg liszt.
Többé nem köthetik Covid-teszthez a beutalást az állami egészségügyi intézmények
A kórházi beutalás előtt viszont továbbra is tesztelhetnek, saját költségre.
Ciolacu: nem kérhetem a románoktól, hogy kapcsolják le a villanyt
A PSD elnöke kifejtette, élt a kommunizmusban, tudja, mit jelent az áramszolgáltatás korlátozása, és nem akar visszatérni azokba az időkbe.
Iliescu túlélte II. Erzsébetet is és meg is emlékezett róla
Románia elvesztett egy barátot – írta a 92 éves egykori államfő.





