Szovátán új tanuszodát, Szilágyszegen pedig új sportcsarnokot építenek

2023. április 12. – 11:07

Másolás

Vágólapra másolva

Maros megyében, Balavásáron új, korszerű és környezetbarát bölcsőde építésébe kezdenek, míg Szovátán új tanuszoda épül. Szilágy megyében, Szilágyszegen pedig új sportcsarnok fognak felhúzni a kedden Bukarestben aláírt kivitelezési szerződések értelmében – tájékoztat az RDMSZ közleménye.

„Országszerte több mint 200 új, korszerű és környezetbarát bölcsődét építünk, ma egy újabb, balavásári bölcsőde megépítésének kivitelezési szerződését írtuk alá. Maros megyében tanuszoda, Szilágy megyében sportcsarnok épül. Minden beruházással közösségeink gyarapodnak” – idézi a közlemény Cseke Attila RMDSZ-es fejlesztési minisztert.

A közlés szerint az új bölcsőde 40 kisgyermek számára teremt megfelelő körülményeket saját konyhával, meleg ebéddel. A szovátai tanuszodában hatsávos úszómedence lesz, mellette öltözőkkel, tornateremmel. Az emeleten pedig lelátókat építenek a közönség számára. Az épületet napelemekkel és hőpumpákkal látják el azért, hogy a szükséges energia több mint fele megújuló erőforrásokból származzon, és a fenntartási költség jelentősen kisebb legyen.

A szovátai sportuszoda látványterve – Forrás: RMDSZ
A szovátai sportuszoda látványterve – Forrás: RMDSZ

A Szilágy megyei emeletes sportcsarnok épületében 180 férőhelyes lelátót alakítanak ki, a földszinti sportpályát pedig több sport gyakorlására szerelik és festik fel. Mindhárom beruházást a fejlesztési minisztérium finanszírozza, összesen 41 millió lej értékben. A kivitelezési szerződések aláírását követően kezdődhet az építkezés.

Az elmúlt években az említett 200 bölcsőde mellett több helyen kezdtek tanuszoda és egyéb sportlétesítmény építésébe. Korábban például már bejelentették, hogy Szatmárnémetiben, Csíkszentkirály, Gyergyószentmiklóson, Nagyenyeden, Biharszentjánoson, Nagyszalontán, Nagykárolyban, Déván, Szászrégenben és Nagygalambfalván tanuszoda épül. Ezek némelyikben már korábban aláírták a kivitelezési szerződést. Új sportcsarnok építését jelentették be Nagyzerenden, Batizon, Csíkszentmihályon és más helyeken.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!