Mostantól lehet kérni a 100 ezer forintos okatási-nevelési támogatást

Megjelentek a nemzetpolitikai államtitkárság Szülőföldön magyarul programjának idei felhívásai, amelyek értelmében az eddigi 22 400 forintról 100 ezer forintra emelkedik a külhoni magyar gyerekek oktatási-nevelési támogatása – jelentette be Potápi Árpád János kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Ez azt jelenti, hogy az eddigi nagyjából 294 lej helyett 1315 lejt kapnak azok az erdélyi iskolások, akik magyarul tanulnak.
Az MTI összefoglalója szerint a juttatást mindig az adott tanév után folyósítják, így azt még idén, a tervek szerint augusztus-szeptemberben megkapják az érintett családok. A támogatást azok az erdélyi, felvidéki, vajdasági, kárpátaljai, horvátországi és muravidéki bölcsődések, óvodások, általános és középiskolás diákok, valamint főiskolai és egyetemi hallgatók kaphatják, akik szülőföldjükön magyar nyelvű oktatásban, illetve nevelésben vesznek részt.
Az erdélyiek számára kiírt felhívás itt érhető el. A program erdélyi partnere a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, oda kell majd eljuttatniuk a szülőknek a kérelmet. A felhívás szerint a szükséges adatlapot és a kitöltési útmutatót tartalmazó igénylési csomagok gyerekek által látogatott oktatási intézményekben, az RMPSZ irodáiban és megyei/területi/körzeti képviselőnél igényelhetők, illetve a letölthetők a www.szulofoldonmagyarul.ro honlapról (a cikkünk megjelenéséig a honlapon még nem érhető el az adatlap). A címük elérhető a felhívásban. A támogatási kérelem utolsó postára adási dátuma 2023. május 24. Az elbírálást követően a támogatás folyósítása banki átutalással történik.
Potápi elmondta, a 2021/2022-es tanévben 211 246 gyermek és fiatal részesült a támogatásban.
A magyar kormány a 2002/2003-as tanévtől biztosítja a közoktatás területén a nevelési, oktatási, valamint a tankönyv- és taneszköz támogatást, illetve a felsőoktatásban a hallgatói juttatást. Potápi Árpád János felidézte, 2010-től már nem csak az iskolások, hanem az óvodások számára is biztosítják a támogatást, amelyet 2021-ben a bölcsődések számára is megnyitottak és hallgatói támogatás összegét is 22 400 forintra növelték. A program újabb átalakítását a kárpátaljai régióval kezdték és a kárpátaljai magyar gyermekeknek és fiataloknak már az idei év elején 100 ezer forint összegű támogatást biztosítottak a korábbi 22 400 forint helyett.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!