Befogták és áttelepítették a marosvásárhelyi állatkertbe bejáró medvecsalád két tagját

2023. április 11. – 11:56

Másolás

Vágólapra másolva

A keddre virradó éjszaka befogták a marosvásárhelyi állatkertbe és a Somostetőre bejáró három fős medvecsalád két tagját – tájékoztat a Soós Zoltán polgármester a Facebookon.

A polgármester azt írja, a Cocoșul vadásztársulat és a beavatkozó csapat segítségével egy anyamedvét és egy bocsot fogtak be, és őket már át is telepítették egy mindenki számára biztonságos helyre. Azt remélik, hogy az elkövetkező napokban a harmadik medvét is sikerül elfogni.

„Kérem önöket, hogy továbbra is legyenek elővigyázatosak a Somin, és sötétedés után ne használják a futópályát. Ugyanakkor, ha bármilyen vadállatot észlelnek az említett területeken, kérem, hívják a 112-es telefonszámot” – írta a polgármester.

Az állatkertbe és a Somostetőre bejáró medvecsaládról az év eleje óta érkeztek hírek, és március elején született döntés arról, hogy áttelepítik a három medvét. A medvékről lakossági bejelentések érkeztek, és a térfigyelő kamerák is rögzítették az állatokat, kárt azonban nem okoztak. A medvéket többször is megpróbálták elűzni, de a beavatkozások nem jártak sikerrel.

Korábban is jártak medvék az állatkertben, a 70-es években bölényeket, tíz évvel ezelőtt pedig néhány kecskét öltek meg, és azóta is megpróbáltak több alkalommal is betörni a kerítésen keresztül az állatkertbe.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!