Pénzcsinálók
Átadták a szatmárnémeti körgyűrűt
A majdnem 20 kilométeres útszakaszt miniszterek jelenlétében adták át a forgalomnak.
Facebook és Instagram nélkül maradhat Európa?
Az ír adatvédelmi hatóság olyan lépést tesz, ami miatt a Meta korábban kivonulással fenyegetett.
Rizikós repülővel útnak indulni ezen a nyáron, felszállás előtt pár órával is lemondhatják a...
A lebénult légiközlekedés hatásait már több hónapja érzékelik az erdélyi utasok is, akik egészen elképesztő történetekről számoltak be. De mit tehetnek a pórul járt utasok? Utánajártunk.
Közel 30 ezer cég szűnt meg Romániában ebben az évben
A legtöbb megszűnt cég nagy- és kiskereskedelemmel foglalkozott.
Szerdától Marosvásárhelyen is elérhető az Uber
Az amerikai startup most már 19 romániai városban van jelen a szolgáltatásával.
Nem mindenki örül annak, hogy új tulajdonosa lett a craiovai Ford üzemnek
A Ford Otosan 490 millió eurós fejlesztésekkel indítana, és elektromos modelleket ígér 2024-re.
Házak, ékszerek, bankszámlák – nyilvánosak a Ciucă-kormány minisztereinek vagyonnyilatkozatai
Egyesek szántóföldeket, erdőket vásárolnak, mások részvényekre költenek. A kormány egyetlen női tagja viszont arany és platina ékszerekbe fekteti a pénzét. Akadnak puritán kormánytagok is: saját...
Megint alapkamatot emelt a jegybank
Az elemzőket kissé meglepte az irányadó kamatláb emelésének mértéke.
Az EP rábólintott: Horvátország január 1-től bevezetheti az eurót
Horvátországban az árakat szeptember 5-étől kunában és euróban is ki kell majd írni.
Közzétették a tervezetet: ezeken az adókon készül emelni a kormány
Hosszú a lista: emelnék az osztalékadót, szigorítanák a feltételeket a mikrovállalkozók számára, augusztustól pedig drágább lehet a cigaretta és az alkohol.












