Közélet
Hogyan fosztotta ki a Securitate a Nyugatról érkező küldeményeket: csomagbiznisz a...
A nyilvánosságra hozott levéltári iratokból kiderül, hogy az állambiztonság tisztjei rendszeresen kivették, felértékelték, majd pénzzé tették az embereknek szánt holmikat.
A kolozsvári Octavian Goga Megyei Könyvtár átnevezését kérik a költő antiszemita múltja miatt
Egy aradi egyesület a Vexler-törvényre hivatkozva kéri, hogy ne állítsanak így emléket az antiszemita múltú politikusnak.
Véget ért Románia egyik leghosszabb orvosi műhibapere,12 év után kimondták, a kórház a felelős
Egyszerűnek tartott orrmandula-műtét után halt meg a hároméves kisfiú, az ügyében indult per pedig tizenkét év után a kórház intézményi felelősségének kimondásával zárult.
Brüsszel: az AUR EP-képviselője állt ki az RMDSZ-es Vincze és Winkler mellett, akik egy oldalon...
Az RMDSZ két EP-képviselőjét az EB elleni bizalmatlansági indítványnál tanúsított tartózkodásuk miatt szankcionálta a néppárti frakció, az AUR-os képviselő szerint ez a demokrácia halála.
Idén már a negyedik nőgyilkosságról írt a sajtó, közben előrelépés történt a femicídium elleni...
Az október végén benyújtott törvényjavaslatról még nem született végleges döntés, majd a plenáris ülésen szavaznak róla.
Sepsiszentgyörgy után Kézdivásárhelyen is több százan vonultak utcára az adóemelések miatt
A sepsiszentgyörgyi adóügy nyomán Kézdivásárhelyen is több száz helyi lakos tüntetett a megemelt adók ellen. Hasonló megmozdulásra készülnek Csíkszeredában és más székelyföldi városokban is.
Februártól nem fizetik a betegszabadság első napját, de a rendelet gyakorlati része még nem...
A munkavállalók esetében az új szabályozás azonnali és kézzelfogható következményekkel jár, hiszen a betegszabadság első napja biztos jövedelemkiesést jelent.
13 éves klézsei lány szexuális bántalmazásának ügyét titkolta évekig a hatóságok elől a moldvai...
Az esetet Emilia Șercan román oknyomozó újságíró tárta fel. A bemutatott dokumentumok szerint a 2021-ben történt kiskorú elleni szexuális bántalmazás ügyében a rendőrség csak 2023-ban indított...
Magyarázkodott a védelmi miniszter, miután nem határolódott el egyértelműen Ceaușescutól egy...
A kommunizmus bűneit kutató intézet nyilvános bocsánatkérésre szólította fel Radu Miruță-t.
Civil egyesület állított legionárius emlékhelyet egy közterületen, amit a polgármester ingyen...
Az Ilfov megyei Bufteán található emlékmű körül családi szálak és elhallgatott önkormányzati döntések fonódnak össze. Az ügyészség közel egy éve nyomoz, és még mindig nem jutott el a felelősök...













