Friss hírek
A 21 éves Szomszédnéni csak félig gondolja komolyan a humorszakmát
Erdélyi turnéval ünnepli húszéves születésnapját a Szomszédnéni Produkciós Iroda.
Hivatalos sportág lett Romániában a történelmi íjászat
Azon kívül a gördeszkázás és a spikeball művelői is örülhetnek, immár hivatalosan is bejegyezhetnek sportegyesületeket.
Ukrán verset kapott a háza elé a költészet napjára Orbán Viktor
„Hallgatják a vérem, mert hallható, hány százalék benne az ukrán, a lengyel, az orosz és hogy van-e benne zsidó” – olvasható a Cinege utcai járdán.
Székelyföldi öngyilkosságok: „A sürgősségin azt kellett hallanom a nővérek szájából, hogy bolond...
Cikksorozatunk második részében azt jártuk körül, hogy az öngyilkossági kísérletet túlélő emberek milyen rossz tapasztalatokkal találkozhatnak az egészségügyi rendszeren belül, és ennek mi az oka.
Hétfőn kiderülhet, hogy milyen szociális intézkedéseket hoz a kormánykoalíció a drágulások miatt
Az elképzelés szerint kéthavonta 50 eurós alapélelmiszerekre fordítható értékjegyet kaphatnak az alacsony jövedelműek.
Hova tűntek a PNL-ből a női politikusok?
Új elnököt választott a PNL, az új vezetőségbe egyetlen egy nő sem került be.
Jelentősen rontotta Románia gazdasági kilátásait a Világbank az orosz-ukrán háború miatt
A pénzintézet szakértői szerint még a koronavírus-járvány is okozhat kellemetlen meglepetéseket.
Több mint négyezer embert evakuáltak hétfőn a humanitárius folyosókon keresztül
Percről percre közvetítésünk az orosz–ukrán háborúról.
Macron és Le Pen küzdhet tovább a francia elnöki posztért
A jelenlegi elnök végül közel 28 százalékkal végzett az élen. Szélsőjobboldali kihívója valamivel több mint 23 százalékot szerzett, a végére közel került hozzá a balszélről Jean-Luc Mélenchon. Két...
A menekültszállások közel 80 százaléka foglalt jelenleg Romániában
Bár szombaton több mint 10 ezer ukrán állampolgár érkezett az országba, de senki nem kért menedékjogot.






