Hétfőn kiderülhet, hogy milyen szociális intézkedéseket hoz a kormánykoalíció a drágulások miatt

2022. április 11. – 10:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn mutatják be a drágulásokat ellensúlyozó gazdasági és szociális intézkedéscsomagot a kormányt adó pártok – számol be az Agerpres hírügynökség.

A szociáldemokraták (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu múlt héten arról beszélt, hogy a „Támogatás Romániának” elnevezésű, 4 milliárd eurós költségvetésű program a rászoruló lakosságon – nyugdíjasokon, gyermekes családokon, kisjövedelmű alkalmazottakon – és a vállalkozásokon segít. A politikus akkor azt mondta, az intézkedések egy részét uniós forrásokból fedezik.

A PSD elnökének nyilatkozatai szerint azt tervezik, hogy kéthavonta alapélelmiszerek beszerzésére fordítható, 50 eurós értékjegyekkel támogatná a kormány a kisjövedelműeket, növelnék az étkezési utalvány értékét és a kórházban ápolt páciensek fejkvótáját. Emellett a szociális ösztöndíjas diákok július és augusztus kivételével havonta élelemre, tanszerekre és ruházatra fordítható, 30 eurós utalványban részesülnének.

Arról is írtunk korábban, hogy a PNL 50 euró helyett nagyobb értékű, 100 eurós utalványokat szeretne. A liberálisok elképzelése szerint ráadásul a támogatást egészen 2023 júniusáig kellene adni, éppen azért, hogy a megemelkedett energiaárak és az áremelkedések mellett az alacsony jövedelműek könnyebben átvészelhessék a téli hónapokat.

A koalícióban múlt héten az is felmerült, hogy tegyék lehetővé a banki ügyfelek számára a hiteltörlesztés elhalasztását, és küldhessék kényszerszabadságra az alkalmazottaikat az ukrajnai háború miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalatok.

A szociális és gazdasági intézkedéscsomagot a tervek szerint a koalíció hétfői ülése után ismertetik a kormánypártok vezetői.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!