Hova tűntek a PNL-ből a női politikusok?

2022. április 11. – 09:38

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy visszhangot keltett a közösségi médiában, hogy egyetlen nő sem szerepel a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vasárnapi, rendkívüli kongresszusán készült hivatalos fotókon – számolt be a Hotnews portál.

Mint írják, többen szóvá tették – politikusok és értelmiségiek egyaránt, hogy egyetlen egy nő sem szerepel a frissen megválasztott párt vezetőségében. Az Euractiv.ro például azt is megjegyezte, hogy a kongresszuson nemhogy a színpadon, de az első sorokban is alig lehetett nőket látni.

„A PNL összes női tagjának üzenem: tudom, hogy ott vagytok és megérdemlitek a vezetői pozíciókat. De a liberálisok még mindig bűzlenek a nőgyűlölettől” – írta Cosette Chichirău USR-s képviselő a Facebookon.

„Vannak vicces dolgok ezen a képen, de ez már nem vicc. A 100%-ban férfiakból álló PNL-vezetés a civilizáltság hiányáról, a kínos és undorító szexizmusról tanuskodik. Azt hiszem, Európában már nincs ilyenre példa” – vélte Mircea Cărtărescu író.

A rendkívüli kongresszus megszervezésére azért volt szükség, mert múlt szombaton, mindössze fél évvel a megválasztása után lemondott pártelnöki posztjáról Florin Cîțu. Az új elnök végül Nicolae Ciucă miniszterelnök lett, akire 1060-an szavaztak, 60 voksot érvénytelenítettek.

Ciucă 2021 őszén lett a PSD-PNL-RMDSZ alkotta kormány miniszterelnöke. Jelenleg 23 minisztere van Romániának, akik között egyetlen egy nő van: Gabriela Firea, az Ifjúsági, családügyi és esélyegyenlőségi tárca élén.

A PNL belső viszályairól itt írtunk bővebben.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!