Friss hírek
A lejhez és az euróhoz képest is emelkedett a dollár
Az amerikai deviza erősödéséhez köze lehet Putyin csütörtök reggeli bejelentésének.
Oroszországban alig jutnak repülőjegyhez a 18 és 65 év közötti férfiak
A részleges mozgósítás bejelentése után égig ugrott a repülőjegyek ára, bizonyos járatokra pedig esélytelen helyet kapni.
„A háború minden házba eljut” – tiltakozó megmozdulásokat szerveznek orosz aktivisták Putyin...
A tüntetéseket a Veszna nevű szervezet kezdeményezi, míg a közösségi médiában orosz hozzászólók a parlamenti képviselőket és a Kreml urát küldenék a lövészárkokba.
Ukrán menekülteket célzó emberkereskedőket azonosítottak európai nyomozók
Az Europol négy, gyerekek szexuális kizsákmányolásával foglalkozó honlapot is talált.
Alkotmányellenes a közalkalmazottak bérének növelése
Alaptörvénybe ütközőnek ítélte a közalkalmazottak bérének növelését előíró törvényeket szerdán az alkotmánybíróság.
Félreértették: Woody Allen nem vonul vissza a filmkészítéstől
Miután Woody Allen egy spanyol lapnak azt mondta, az utolsó filmjét forgatja épp, a rendező képviselője tisztázó közleményt adott ki.
Alakítsd velünk a féléves Transtelexet!
Szeretnénk tudni, mit szerettek, mit hiányoltok a Transtelexről, és szívesen meghallgatnánk az építő jellegű kritikai észrevételeket is. Olvasói kérdőívünket itt töltheted ki.
Kövess minket Facebookon is!