A papok kezdték el népszerűsíteni a szelektív hulladékgyűjtést Iași megyében

Miután évekig hiába győzködték a lakosságot, az egyházhoz fordultak a Iași megyei hatóságok. Azt kérték a papoktól, hogy hirdessék a templomozások alkalmával a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát. A romaniatv.net szerint az egyház bele is állt az ismeretterjesztésbe azt követően, hogy a környezetvédelmi őrszolgálat tartott nekik egy gyorstalpalót arról, hogy mit érdemes hangsúlyozniuk a misék végén.

A portál megszólaltatott pár hívet az egyik falusi templomnál, és a legtöbben azt mondták, eddig egyáltalán nem gyűjtöttek szelektíven, de most „egy kicsit megértették”, fontos dolog az, hogy ne dobálják el össze-vissza a szemetüket. Illetve hogy fontos lenne felvilágosítani a templomba nem járó ismerőseiket is a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségéről.

„Ha elolvassuk a Szentírásban a Teremtés könyvét, már az elején azt találjuk, hogy Isten megteremtette az eget és a földet, lényegében a természeti környezetünket, és jónak találta azt. Mi a jászvásári érsekséghez tartozó plébániáinkon keresztül igyekszünk hozzájárulni a környezetünk minél tisztább formában való megőrzéséhez” – nyilatkozta az egyik pap, Marius Burghelea.

Az Európai Unió 2021-ig 50%-os szelektív hulladékgyűjtési kvótát írt elő, de Romániában az arány a 15%-ot sem éri el.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!