Friss hírek
Megszállták a turisták a hegyvidéki üdülőket
Az enyhe kifejezés, hogy a minivakáció idejére beindult az igazi téli szezon.
Portugáliától Németországig érő vezetéken jön majd a zöld hidrogén Európába
Német-francia közös kormányülést követően jelentették be a stratégiai együttműködést.
A fuvarozó cégek tulajdonosai komoly sofőrhiányra panaszkodnak
Azt állítják, hogy már a nettó 3000 eurós fizetés sem elég azoknak, akik rövid távú utakat kellene megtegyenek.
200 éves a Himnusz
Ekkor tett pontot Kölcsey Ferenc a Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból című költeményének a végére.
Többen rosszul lettek egy Râmnicu Vâlcea-i bulin, a füves süti lehetett az oka
Az ügyben kábítószer-kereskedelem miatt indult nyomozás.
Legfrissebb dalával Cseh Tamás előtt tiszteleg a Szintaxis zenekar
Jelenleg az első nagylemezen dolgoznak, amelyet 2023 márciusában mutatnak be.
Buzz Aldrin amerikai űrhajós 93 évesen kötött házasságot egy romániai származású vegyészmérnökkel
Aldrin Neil Armstrong után a második űrhajós, aki a Holdra lépett 1969-ben.
Százezren tüntettek Netanjahu kormánya ellen, az izraeli demokráciát féltik
A szervezők szerint a kormányzati rendszer megpuccsolását próbálják megakadályozni.
Visky András író, Imre Éva színművész és Oláh Gyárfás szobrászművész vehetik át az idei Erdélyi...
A díjátadó a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten lesz.
Átvizsgálták Joe Biden delaware-i házát, és újabb minősített iratok kerültek elő
Az amerikai elnök maga ajánlotta fel, hogy kutassák át a házát, miután korábbi irodájából, a garázsából és könyvtárából is minősített iratok kerültek elő.









