Orosz rakétatámadás érte a kárpátaljai dandár katonáit a zaporizzsjai front közelében

2023. november 5. – 16:29

Másolás

Vágólapra másolva

Rusztem Umerov ukrán védelmi miniszter megerősítette, hogy még pénteken támadás érte a kárpátaljai 128. hegyi rohamdandár katonáit, többen is meghaltak egy orosz rakétacsapásban a déli Zaporizzsjai régióban, írja a BBC.

A miniszter erről nem beszélt, de az ukrán lapokban korábban azt írták, hogy több mint húsz katona is meghalhatott egy ünnepségen a fronthoz közeli egyik faluban. Umerov „a tragédia” teljes körű kivizsgálását ígérte. A 128. hegyi rohamdandár parancsnoksága Munkácson van.

Az ukrán erők közben bejelentették, hogy sikeres támadást hajtottak végre az Oroszország által 2014-ben annektált Krím félszigeten egy hajógyártó üzem és kikötői infrastruktúra ellen.

Az orosz védelmi minisztérium szerint tizenöt rakétával támadták az ukránok a kercsi kikötőt, ebből szerintük tizenhármat leszedett a légvédelmük, de az egyik eltalált egy hadihajót. Azt egyelőre nem tudni, melyik hajó sérült meg és milyen mértékben, de az ukrán légierő parancsnoka szerint az orosz flotta egyik legmodernebb hajója is ott állomásozott.

A térség ukrán kormányzója szerint vasárnap reggel újból komoly rakéta- és tüzérségi támadást indítottak az orosz erők Avgyijivkánál, amit már hetek óta próbálnak elfoglalni. Az elmúlt 24 órában emellett 116 csapást hajtottak végre tüzérséggel, drónokkal és vadászgépekkel tizenkilenc ukrán település ellen Zaporizzsja régióban.

A brit védelmi minisztérium jelentése szerint Oroszország feltehetően közel 200 páncélos járművet elveszített már az Avgyijivkáért folyó harcokban, emellett akár több ezer katonája is meghalhatott ezen a részen október eleje óta. Október végén itt elemeztük Rácz András Oroszország-szakértővel a helyzetet és az ukrajnai fronton történt eseményeket.

Zelenszkij nem ért egyet a vezérkari főnökkel

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton a vezérkari főnök napokban tett nyilatkozatának ellentmondva tagadta, hogy patthelyzet alakult volna ki az ukrajnai harcokban. Azt mondta, hogy mindenki fáradt, és különböző vélemények vannak.

Valerij Zaluzsnij tábornok az Economist brit lapban megjelent írásában részletezte, hogy Ukrajnának milyen konkrét felszereléseket és fejlesztéseket kell prioritásként kezelnie a jelenlegi patthelyzet megszüntetéséhez és az Oroszország elleni háború megnyeréséhez. „A legnagyobb valószínűség szerint nem lesz mély és szép áttörés” – írta a tábornok az ellentámadásról. Zaluzsnij szerint a legnagyobb szükségük a légierőre van.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogadja Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét 2023. november 4-én Kijevben – Fotó: Handout / Ukranian Presidential Press Service / AFP
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogadja Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét 2023. november 4-én Kijevben – Fotó: Handout / Ukranian Presidential Press Service / AFP

Zelenszkij hivatala korábban úgy kommentálta a vezérkari főnök írását, hogy Zaluzsnij kijelentései megkönnyítik az agresszor dolgát, és pánikot kelthetnek Ukrajna nyugati szövetségesei körében. Azt nem tudni, van-e összefüggés, de az elnök pénteken leváltotta a különleges erőkért felelős parancsnokot, aki azt mondta, nem tudja, mi volt a menesztésének pontos oka.

Azt szombaton Zelenszkij is hangsúlyozta, hogy Ukrajnának minél előbb szüksége lenne az amerikai gyártmányú F-16-os vadászgépekre és modern légvédelmi eszközökre.

Az ukrán elnök arról is beszélt, hogy az izraeli–gázai háború elvonja a figyelmet az orosz–ukrán háborúról, ami a 2022 februárjában inváziót indító Oroszország egyik célja is. Eredetileg az volt a terv, hogy Zelenszkij jövő héten Izraelbe látogat, azonban ez bizonytalanná vált, miután az útról szóló tervek szombaton kiszivárogtak.

Az ukrán elnök emellett tagadta azokat a médiaértesüléseket, hogy a háttérben nyugati vezetők nyomást próbálnának gyakorolni rá, hogy tárgyaljon Oroszországgal. Szombaton Kijevben járt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, aki kijelentette, hogy az EU kitart Ukrajna mellett ameddig csak kell, és az ország „kiváló haladást” ért el az EU-csatlakozás felé vezető úton. Az EU jövő héten mutatja majd be az erről készült jelentését.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!