Visszaléptette az USR az EP-listavezetőjét, amiért igennel voksolt a homofób népszavazáson

2023. november 5. – 16:45

Visszaléptette az USR az EP-listavezetőjét, amiért igennel voksolt a homofób népszavazáson
Elena Lasconi az Európai Parlamenti választásokon induló USR-jelöltek hivatalos bemutatkozásán, 2023. október 20-án – George Calin / Inquam Photos

Másolás

Vágólapra másolva

Frissítés: Az USR Országos Elnöksége vasárnap este a G4Media szerint közleményt adott ki, miszerint tudomásul vette Elena Lasconi visszalépését az európai parlamenti választásokon induló jelöltek listájáról.

„Kollégánk abból a megfontolásból vonult vissza, hogy ne befolyásolja az európai parlamenti választások kampányát, nehogy a nyilvánosságban felmerült viták sorozata elterelje a figyelmet a Románia előtt álló problémákról. Az USR megerősíti támogatását a liberális elvek és értékek mellett, amelyekért Romániában és Európában egyaránt küzd” – áll az USR közleményében. Elena Lasconi visszalépése után a lista első helyére Dan Barna, a párt korábbi elnöke került.

Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) EP-listavezetője a Prima TV egyik műsorában arról beszélt, hogy igennel szavazott a Koalíció a családért nevű szervezet 2018-ban kezdeményezett népszavazásán, melynek az volt célja, hogy az alkotmányban rögzítsék: házasságot csak egy férfi és egy nő köthet. A referendum érvénytelen lett, mivel a szavazati joggal rendelkezőknek mindössze 20 százaléka vett részt rajta. Az USR egyébként a kezdeményezés ellen kampányolt végig, mivel a szexuális kisebbségek elleni uszításként értékelték a népszavazást, mely lényegében előre betiltotta volna a melegházasságot.

A párt EP-listavezetőjének, Câmpulung Muscel polgármesterének kijelentése hatalmas felháborodást váltott ki a közösségi médiában. Még a politikus lánya, Oana Lasconi is kikelt a homofób megnyilvánulás ellen. „Teljesen felháborít, hogy édesanyám IGEN-nel szavazott a Koalíció a családért népszavazásán, hogy támogassa az úgynevezett hagyományos, egy férfi és egy nő közötti házasságot. Undorodom és csalódott vagyok. Nem tudom elhinni, hogy az általam politikailag támogatott személyről kiderült, hogy homofób. Nincsenek szavaim (...) ennek a közösségnek a tagjaként. Nem tudom leírni a fájdalmat, amit érzek. Soha nem számítottam volna erre” – írta a politikus lánya az Instagramon.

Elena Lasconi kijelentése, miszerint igennel voksolt a családról szóló népszavazáson, akár az európai parlamenti választási versenyben elfoglalt helyébe is kerülhet. Cătălin Drulă, az USR elnöke a G4Media szerint bejelentette, hogy beszélt Lasconival, és arra kérte, hogy lépjen vissza az európai parlamenti kampánytól. Illetve hogy vasárnap este összehívják az USR Országos Elnökségét, hogy hivatalossá tegyék a visszaléptetéséről szóló döntést. Az USR elnöke úgy véli, hogy ez a vita „befolyásolja a kampányt és az USR-nek a PSD-PNL szörnyeteg elleni küzdelemét”.

Cătălin Drulă kifejtette, az USR kemény és fontos küzdelem előtt áll 2024-ben. „Romániának ma nagyobb szüksége van egy jobboldali alternatívára és liberális megoldásokra, mint valaha. A korrupt kormányzás és a szélsőséges hisztériakeltés ellenében mindannyiunknak valódi változásra van szüksége. Továbbra is minden nap azon fogunk dolgozni, hogy ezt a változást elérjük” – írta Drulă a Facebook-oldalán.

Elena Lasconi szintén a Facebook-oldalán reagált, kifejtette, sajnálja hogy botrányt keltett a megnyilvánulása, hangsúlyozva, hogy soha semmi kifogása nem volt az azonos neműek kapcsolatai ellen, de „érzékeny a házasság kifejezésre”.


„Semmi bajom azzal, hogy egy törvényesen létrejött élettársi kapcsolatban élőknek ugyanazok a jogai legyenek. Az egyetlen, amire érzékenység vagyok, az a házasság kifejezés. 51 éve élek egy olyan társadalomban, ahol a házasság egy nő és egy férfi között köttetik. Az oktatás és a képzés, amit kaptam, azért juttatott el idáig, mert szeretem az embereket és harcolok a jogaikért. Vannak meleg barátaim, akiket tisztelek, csodálok és támogatok. Ezt ők is tudják” – írta Lasconi.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!