Friss hírek
Döntött az UNITER zsűrije: nem vonja vissza Andrij Zsoldak jelölését
Az UNITER zsűrije szerint ők csak a művészi szempontok alapján döntöttek, és a jelölésig senki nem tiltakozott a rendező ellen, pedig nem csak a craiovai színház nevezett Zsoldak-rendezéssel.
Belenyúltak a darázsfészekbe: a munkahelyi felmondás okait feltáró kutatás készült
A DreamJobs Románia felméréséből nem csak a legfontosabb felmondási okok derülnek ki, hanem az is, hogy a cégek próbálták-e marasztalni a munkavállalót, és mivel.
Putyin a kínai elnökkel tárgyalt, majd azt mondta: a Nyugat nem érett meg a békére
Soha nem volt ilyen jó Kína és Oroszország kapcsolata – mondta Vlagyimir Putyin, miután átfogó stratégiai megállapodást kötött Hszi Csin-pinggel. Az ukrajnai háborúról Kína elnöke úgy beszélt:...
Az UEFA döntött: Nagy-magyarországos és árpádsávos zászlókkal is lehet szurkolni a válogatott...
Az illetékes európai szervezetek elfogadták az MLSZ érvelését, miszerint ezek megjelenése önmagában még nem minősül rasszista magatartásnak.
A romániai orvosok fele az egyetemi központoknál dolgozik, máshol akut szakemberhiány van
Az orvosi kamara elnöke szerint főleg az alapellátással van a gond, mert nem vonzó a fiataloknak a háziorvosi praxis.
Tánczos Kolozsvárra látogatott és bejelentették az ideiglenes szeméttelep beszüntetésének kezdetét
Emil Boc szerint a Zöld Péntek program annyira népszerű, hogy pénteken 3 ezerrel kevesebb autó közlekedik a városban.
Ingyenes kilátóból csodálhatjuk Kolozsvár belvárosát: megnyílt a Tűzoltótorony
360 fokos panoráma nyílik a majdnem 35 méter magas Tűzoltótoronyból, amely ezután minden nap ingyenesen látogatható, és lépcsőzés nélkül is fel lehet jutni a tetejére.
Az ajahuaszkától összeomlik az agy normális berendezése egy friss kutatás szerint
EEG- és MRI-vizsgálattal vizsgáltak húsz önkéntest, hogy kiderítsék, hogyan hat az ezeréves főzet, amit itthon Béres Anett esetéből ismernek a legtöbben.
Elhunyt Schwartz Róbert, a kolozsvári zsidó hitközség vezetője
2010 óta vezette a kolozsvári zsidó közösséget.
Tengeri szélfarmokat és úszó napelemparkokat építene a Hidroelectrica és a Masdar
Az úszó napelemparkok a Dunán és az Olton lennének elhelyezve.









