Még nyelnek egyet

Több mint 1300 éve halásznak Japánban kormoránokkal, de lassan teljesen ellehetetlenülni látszik ez az igazából már csak turistalátványosságként élő mesterség. Nem meglepő módon maga az ember ennek az oka. A túlszabályozott folyómedrek átalakították a halak élőhelyeit, így ezek eltűnőben vannak, és ellenük dolgozik a klímaváltozás miatt felmelegedő víz és az egyre kiszámíthatatlanabbá váló vízjárás is. Néhány család még kitart a kormoránhalászat mellett, de érthetően nem túl derűlátók.

A kivesző kormoránhalászatról és problémáikról a Reuters készített anyagot a The Wider Images rovatába, ennek felhasználásával készült a mi cikkünk is.

Ha ma Magyarországon egy tógazda vagy halászati szakember meghallja azt a szót, hogy kormorán, görcsbe rándul a gyomra. Az itthon kárókatonaként is ismert madarat nagy halpusztítóként tartják számon, így megpróbálják távol tartani a halastavaktól, de az ökológiailag értékesebb vizektől is. Az alapvetően tengerhez kötődő kormorán nagyobb létszámban telente jelenik meg Magyarországon, és fogyaszt halakat tonnaszámra, de a savas ürülékével is tud károkat okozni. Egy összetett ökológiai problémával állunk szemben, amelynek egyaránt része a klímaváltozás, és az is, hogy milyen állapotban vannak az élővizeink.

Hogy halevésre specializálódott a csapatokban vadászó madár, azt az ember megtanulta kihasználni is. Csak azt kellett elérnie, hogy ne nyelje le a kormorán a zsákmányt.

A kormorános halászat végtelenül egyszerű, miközben valahol kegyetlen is. A halász kívülről egy gyűrűt, hurkot illeszt a madár nyakára, ami megakadályozza, hogy a nyelőcsövén lecsússzanak a nagyobb méretű halak. A pórázon tartott, zsákmányt szerző kormoránok nyelőcsövéből aztán a halász kiveszi – gyakorlatilag kihányatja velük – a halakat, amelyeket aztán már árulhat is a piacon vagy viheti a konyhára. Hogy a madarak együttműködők legyenek, a nagyobb halakért cserébe, amolyan jutalomfalatként, a torkukon lecsúszó kishalat kapnak, így ösztönösen visszamennek a csónakhoz.

A legtöbb vízimadárral ellentétben a kormoránoknak nincs faggyúmirigyük, így a tollazatukat nem tudják vízlepergető réteggel bevonni. A tolluk teljesen átnedvesedik, ezért látni gyakran szárítkozó, szárnyukat kitáró madarakat.

A kormoránhalászatnak Japánban és Kínában van a legnagyobb tradíciója, de Európában és Dél-Amerikában is ismert ez a módszer. Angliában és Franciaországban is voltak nyomai, ahogy Görögországban és Észak-Macedónia területén is halásztak így. Egykor jól jövedelmező iparág volt, de Japánban manapság már csak a turizmus tartja életben.

Az ukai (ez a kormoránhalászat japán neve) egyik utolsó színtere a Nagara folyó, amelyen még több település halászai működnek. A biztos fogás ma már egyre kiszámíthatatlanabb. Az árvízvédelmi gátak közé szorított folyó medre megváltozott, a korábbi nagyobb köveket, amelyek között a zsákmányként szolgáló japán édeshal rejtőzött, felváltotta a homok és kavics, miközben a hevesebb esőzések olyan áradásokat is okoztak, amelyek korábban ismeretlenek voltak errefelé.

„Mindennap kimegyek a folyóra, érzem a változásokat” – mondta a Reutersnek Adacsi, aki közel négy évtizede halászik kormoránokkal a Gifu prefektúra Oze városában. A mesterségre külön szavuk van: usó (usho).

Tudományos kutatások is igazolták a halászok tapasztalásait, valóban kevesebb a hal. Egyrészt a Nagara vízhőmérséklete magasabb lett, 30 Celsius-fokot is mértek benne, és ez egy hónappal eltolta az édeshal ívási időszakát. A mederben lévő sziklák hiánya táplálkozási problémákhoz is vezetett, hiszen a halak által fogyasztott algák is ezeken érzik igazán jól magukat.

A kormoránokkal a már említett édeshalra, ajura vadásznak, amelynek a húsa a leírások szerint valóban édeskés, a szaga pedig a görögdinnyéére emlékeztet. Ennek némileg ellentmond, hogy ez a halfaj rendszertanilag a bűzöslazac-alakúak rendjébe tartozik.

Egy-egy usó általában tíz-tizenkét madárral halászik egyszerre, de ennél valamennyivel többet tartanak, otthonaikban általában külön medencéket is építenek a madaraiknak. Egy kormorán halászati képzése két-három évig is tarthat, a fiatalabb példányok képesek tanulni az idősebbektől. Noha a módszer akár állatjólléti kérdéseket is felvethet, az usók azonban nem munkaeszközként, sokkal inkább partnerként vagy családtagként tekintenek a madarakra.

Az édeshalra májustól októberig naplemente után érdemes vadászni. A csónakokról belógatott kandeláberek fényétől megriadnak a halak, fedezékükből kibújva pedig könnyű zsákmányává válnak a víz alatt gyorsan úszó, csapatban is dolgozó kormoránoknak. Egy halász egyszerre 10-12 madarat is kivihet csónakján.

Az áradások nemcsak a halfogást nehezítik meg, hanem a turizmust is gátolják. A vadabbá váló folyóra nem lehet biztonsággal kiengedni a kormoránnéző hajókat, többször teljesen törlik is ezeket a járatokat, ez pedig bevételkieséssel jár.

Az édeshalat afféle street foodként is szokták fogyasztani, faszénen, hurkapálcára rátűzve grillezik, de ünnepeken is asztalra kerülhet, tempurabundában is sütik. Ezt a halat kizsigerelni sem kell, mert a belsőségei is fogyaszthatók. A kormoránok által kifogott halmennyiség csekély, abból nem lehet megetetni minden vendéget, így vendéglőjébe Adacsiék családja is egy modern módszerekkel dolgozó halásztól vásárol édeshalat.

Azt a japán turisztikai ügynökségek is érzik, hogy nagyon sérülékeny a kormoránhalászat, így egyre több attrakciót építenek köré. Már a partról, kilátóteraszokról is lehet követni a halászatot, az édeshal elfogyasztását pedig még ceremoniálisabbá tették, a felszolgálásában gésák is részt vesznek.

A kormoránokkal való halászat apáról fiúra öröklődik, olyan tisztség, amely a Császári Udvartartási Ügynökség is számon tart. Nem véletlen, hogy az év első fogását mindig elküldik Tokióba, a császári udvarba. Tíz évbe is telhet, míg valaki a szakma mesterévé válik, de már nem túl népszerű ez a munka. Adacsi 22 éves fia is informatikusként dolgozik, de szeretné továbbvinni a hagyományokat.

„Szeretném, ha a fiam örökölné a munkámat, de nehéz megélni belőle. Ha már nem tudunk halat fogni, a motivációnk is elvész, és nincs értelme annak, amit csinálunk” – mondta Adacsi.

A jövő bizonytalan, Adacsi így inkább hátrafelé tekint, és gyakran imádkozik az usó ősei tiszteletére állított szentélynél.

Szerencsére a Nagara a japán Császári Udvartartási Ügynökség fennhatósága alá került, ez lehetővé teszi, hogy ne települjenek szennyező iparágak a folyóra. A tiszta víz nélkül ugyanis nem élnek meg a moszatok, azok nélkül az édeshalak, ha pedig azok nem volnának, már a kormoránhalászat is a feledés homályába veszett volna.