Arte: Lettország próbálja visszafordítani a Belaruszból érkező bevándorlókat, az egész mögött Putyint sejtik

2023. december 10. – 05:56

Másolás

Vágólapra másolva

Lettországban minden szem a Belarusszal közös határra szegeződik. Alekszandr Lukasenko ellentmondásos újraválasztása, és mindenekelőtt az ellenzék elnyomása miatti európai szankciók után Minszk a jelek szerint igyekszik a bevándorlást megtorlása használni. Lukasenko akciója mögött Moszkva nyomásgyakorlását sejtik a lett hatóságok.

A probléma már több éve fennáll, de Rigának eddig nem sok mindent sikerült kezdenie a helyzettel azon kívül, hogy egy időre rendkívüli helyzetet hirdettek, majd kerítést építettek a határra, hogy megakadályozzák a Közel-Keletről érkező bevándorlók átjutását a határon. Ám egyes szervezetek szerint morális aggályokat vet fel a migránsok megkérdőjelezhető visszafordítása Belaruszba.

Ez a videó a Telex és az Arte együttműködésének keretei között jelent meg.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!