A Gyilkos-tó és Békás-szoros Székelyföld leglátogatottabb helyei, de sokan nem tudják, hogy hegycsúcsról nézve a legszebbek

Gyerekkorom két legemlékezetesebb helyszíne a Gyilkos-tó és a Békás-szoros. Pedig ekkor még fel sem fogtam, mennyire szerencsés vagyok, hogy a szüleim képesek 150 kilométert utazni, hogy egy kürtőskalács elmajszolása közben körbesétáljuk a tavat és rácsodálkozzunk a Hagymás-hegység nyújtotta lebilincselő látványosságokra. Így, többes számban, mert aki már volt, az tudja, hogy nézni való bőven akad a Hagymás-hegységben.

Csak hát, amennyire gazdag túraszempontból, annyira kevéssé ismertek Gyergyó környékének túraútvonalai az átlag ember számára, pedig ha a túratérképet fellapoznák (online pl. a Mapy.cz appon), akkor ámulnának és bámulnának, hogy a közismert turisztikai desztinációk körül mennyi alternatív útvonal húzódik, ami egyedivé teheti az amúgy is felemelő természetközeli élményt.

Én is egy voltam közülük!

Talán pont azért, mert többször turistáskodtunk erre felé, sokáig bennem is dönthetetlen falként állt az a hamis kép, hogy a tektonikus eredetű szurdokvölgy és a rozsdás vörös torlasztóból meredező fatörzscsonkok csak lentről nézhetők meg.

Ha őszinte szeretnék lenni: meg sem fordult a fejemben, hogy a hegycsúcsról mennyire teljes lehet a kép – hisz egyszerre tárul elénk a tanyasi világ rendszerezett képe és az érintetlen anyatermészet sokszínű arca.

Hiába túrázom évek óta, utóbbira csak huszonév elteltével ébresztettek rá barátaim, akik a Wild Ferenc és Astragalus via ferrata útvonalak megmászásáról áradoztak nekem. Ez indította el bennem is a vágyakozást, hogy ledöntsem a “falakat”, és megnézzem madártávlatból is a tavat, a szorost, valamint a környező hegyeket, völgyeket és emberi építményeket, amelyek a tájba olvadnak. (Ha lehet, akkor egy túra során az összeset!)

Néha nem kell olyan magasra mászni, hogy szépet lásson az ember

Első hallásra talán egy szokásos „laza” túrának tűnhet, hogy Szilágyi “Laza” Pista és Bulcsú Zoltán barátommal egyszerre szerettük volna bevenni a Gyilkos-tó (régi magyar nevén: Veres-tó, amit a román kifejezésben él tovább: Lacul Roșu) és a hasonló nevű patakról elnevezett Békás-szoros (Cheile Bicazului) körüli csúcsokat.

De a „székelyföldi Dolomitokhoz” vezető túránkkal ellentétben, mint amilyenre a Hagymás-hegység Egyes-kő, Öcsém-tető és Nagy-Hagymás hármasának megmászásakor is sor került augusztusban, most nem csak hogy alacsonyabban fekvő hegyeket néztünk ki magunknak, kíméletesebb túrát is terveztünk: a Fekete-torony (Turnul Negru, 1048 m) és Mária-kő (Piatra Poienii, 1128 m) és a Gyilkos-kő (Piatra Ucigașului, 1378 m) kilátóihoz.

Pár nappal kiruccanásunk előtt ugyanis még csapatunk kétharmada a betegágyat nyomta, és a felépülésért küzdött. Közvetlenül utána pedig szóba sem jöhettek a via ferraták.

Mostani túránkat tehát nem azoknak ajánljuk, akik „a fogamat szinte otthagytam a hegyen” (Fogarasi-havasok), vagy a „lábizmom bedurrant és majdnem szomjan haltam” (Királykő) típusú túrákat keresik, hanem azoknak, akik családdal, barátokkal túráznának, és csak egy kicsit szeretnék lihegősre venni a kirándulást, amíg a szép kilátásig érnek. (Terhes nőknek és kisgyermekes családoknak ezeket az egyesek által „dombnak” csúfolt 1400 métert megközelítő túrákat sem ajánlanám.)

Ami a magyaroknak a Békás-szorosból megmaradt

A Békás-szoros három részből áll: a Pokol kapujából, a Pokol tornácából és a Pokol torkából. Riasztó nevük a régi időkre utal, amikor még nagyon nehéz volt a szurdokvölgyön való átkelés, sokan megsérültek, meghaltak ezalatt.

Túránk megkezdéséhez a Pokol tornáca és a Pokol torka között hagytuk az autót, ami már a Magyarok hídjától nem messze található. Amikor „Laza” Pista a Magyarok hídjáig ért, ekkor hangzott el:

A Békás-szorost lehet, hogy elvették a románok, de a híd a miénk maradt!

És bár egyesek szájából ez az idézet az "adjátok vissza a hegyeimet" típusú magyar búslakodásra és önbosszantgatásra hajazna, Pista részéről inkább egy felhívás volt keringőre. Azt üzente vele, hogy „másszátok meg a hegyeimet”. A Hargita megyétől Neamț megyéhez csatolt Békás-szorosnak bármelyik része egyébként addig a miénk, amíg látogatói vagyunk.

A természetet pedig valójában soha senki nem birtokolja, esetleg bizonyos ideig elzárni vagy elpusztítani lehet, de zászlókkal, keresztekkel, vagy határok ide-oda tologatásával sem lehet valójában kiiktatni a múltat.

Azt tehát már rögtön az elején le kell szögeznünk, hogy a Békás-szoros látványából semmit nem vesz el az, hogy melyik megyéhez tartozik, vagy hogy azt a megyét többségében milyen etnikum lakja.

A hegyen (a túra során) pedig van egy aranyszabály: mindenkit úgy kezelsz, mintha a szomszédod volna, mert igaz, hogy legfőképpen magadra kell számítanod, de azért jobb ha köszönsz és kedves vagy mindenkivel, mert ha bajba kerülnél, lehet épp az fogja megmenteni az életed, aki az imént elhaladt melletted.

Érdemes tehát az aranyszabályt észben tartani, ha hegyre indul az ember.

Mi is így tettünk, amikor a Magyarok hídjához vezető fehér alapon, függőleges sárga túrajelzésre léptünk, amit a szurdokvölgy kis bódéinál lehet megtalálni (a sárga-fekete szalagkorlát és a fehér-piros kanyarjelző tábla között), vagy a Mapy.cz térképét követve, ahogy mi is tettünk.

Megnézni a tektonikus eredetű szurdokvölgyet fölülről

Túránk első felében a Fekete-toronyhoz (Turnul Negru, 1048 m) és Mária-kőhöz (Piatra Poienii, 1128 m) szerettünk volna eljutni, de már a kilátókhoz vezető út is szép volt. A sárguló lombhullatóban bandukolva, a fel-fel bukkanó zuhatagoknak, csorgóknak és vízeséseknek köszönhetően az eddigi túráim leghangulatosabb útvonalán jártam.

És az első kihívást jelentő lengőhídig sem kellett túl sokat menni, amin gyerekjáték átmenni, legalábbis annak, akinek nincs tériszonya. Tériszonyosoknak azért ajánlatos a túra előtt kétszer átgondolni, hogy bevállalják-e az utat.

A vaselemekből és sodronyokból álló híd teljesen biztonságos, de egy ember átkelése esetében is vannak kisebb kilengései. (És van ennél magasabban lévő híd is az útvonalon...)

Túránk az elkövetkezőkben hol sziklás, hol pedig sáros úton vezetett végig, még mindig vízesésekkel tarkítva, de már egyre magasabban és élesebben emelkedve.

Nekem itt különösen a gyökerekből kialakult természetes lépcső tetszett meg. Nagyjából a könnyű szakasz is idáig tart. Utána elkezdődik a hol enyhe, hol masszívabb emelkedés. Majd egy újabb lengő vashíd állja utunk, miután az útvonal a fehér alapú sárga kereszt jelzésre vált. A lengőhíd után már kötelek is segítik utunk, ahol nagyobb emelkedővel nézünk szembe.

A Fekete toronyhoz vezető közel 400 méteres szintkülönbséghez azért kell egy kis fizikum (761 méterről kezdtük meg utunk, emelkedés közben van egy 131 méteres ereszkedés is).

Arra sajnos nem a jelzésekből jön rá az ember, hogy mikor ér fel a Fekete-toronyhoz, mert aki a látványra éhezik, az bőven falatozhat a megannyi kilátó svéd asztaláról (kb. négy helyen meg lehetett állni és ki lehetett kukucskálni felfelé menet).

A bámészkodásban pedig nem is igazán tűnik fel, hogy a Fekete Toronynál vagyunk, egy random kilátónál, vagy már elhagytuk a tornyot is. Erre csak a “Keleti kilátó” elhagyását jelző tábla, és a “Déli kilátó” felé vezető út hívja fel a figyelmünket. Ebből tudjuk azt is, hogy már a Mária-kő felé haladunk.

A Mária-kőig vezető 500 m szintkülönbség könnyedén legyűrhető

Pista szerint a Mária-kőhöz legegyszerűbben a gyilkosvölgyi telepről, a főútról itt letérve, a sárga háromszöget követve) lehet kimászni. Ez oda-vissza max. 3 órás túrát jelentett volna. De a mi Békás-szorosból induló túránk sokkal látványosabb.

A Keleti kilátótól pedig már nem nagy séta és erőfeszítés a Mária-kőt jelentő Déli kilátót elérni. Így egy kis erdei ereszkedés és emelkedés után gyorsan oda is értünk.

Kijelenthető tehát, hogy bár a Mapy.cz 3D-s térképét látva nem a jó értelembe rázza ki a hideg az embert. De a jó fizikummal rendelkező túrázók könnyűszerrel megjárják az utat.

Míg a túrára elcsalt családtagoknak, barátoknak, akik nincsenek hozzászokva a gyűrődéshez okozhat egy kis lihegést, szomjúságot és a comb, a vádli bedurranását, biztosan állíthatom, hogy ők is végig tudják csinálni a kirándulást.

Ráadásul nagyon meg is éri, elvégre Erdély legszebb szurdokvölgye tárult elénk: meredek hegyoldalak, melynek egy része csupaszon áll, másik részét fenyvesek borítják, mint egy természet alkotta tűpárnát.

Közepén a pokol kapuja, tornáca és torka jelenik meg a maga hömpölygős útjával és névadó Békás patakjával. A szurdokvölgy hossza 5 km.

A híres Gyilkos tó innen alig 15 percre található. Ilyen messze azonban még nem érdemes menni, hisz fentről az Oltár kő (Piatra Altarului, 1154 m) is szemügyre vehető, ami jellegzetes alakján kívül keresztjéről is felismerhető.

Ez az a „kő”, amit a turisták nézni és fotózni, a bátrabb túrázók pedig mászni szeretik. Az 1980-as évek elején Erőss Zsolt, a Mount Everest első magyar hegymászója is bevette.

Csak egy kis összehasonlításképp említeném meg a Báj-havasok vagy Nagykőhavas túráit, ahol rövidebb szakaszon is sokkal kíméletlenebb és nehezebben adja a csúcsát a hegy. Mert leginkább nem is a kilométerek és szintkülönbségek számítanak, hanem ezeknek az ötvözete: azaz, hogy fokozatosan kell-e emelkedni, vagy a szintkülönbség hirtelen a nyakadba szakad.

VIP lakosztály meg a hozzá tartozó fabudi

A Déli kilátó után nem bírtuk ki, hogy meg ne nézzük Borboly Csaba által három éve átadott panoráma kabint, amiről nem sokan tudnak, de akik tudnak, azok se, hogy ingyen lefoglalható a 0744701815-ös telefonszámon (Simon László, Salvamont).

Épp csak sorban kell állni. Dehát megéri várni! Így nem csak a csodaszép naplemente/felkelte nézhető meg, de a hegyre felvitt fabudihoz is lesz kulcsa az embernek. (Különben mindenki intézze el ott ahol éri, vagy vigye haza… ¯I_(-.-")_I¯ )

A kabin drónfelvételen, külső nézetből így néz ki. Egyébként pedig kettő is van belőle a környéken. A másik a Gyilkos-kőnél található, és négy fő részére alkalmas. (Foglalni ugyanott lehet.)

Hamarosan előttünk tornyosult a Gyilkos hegy!

Mielőtt odáig jutottunk volna, hogy a hegyre kapaszkodjunk, a fehér alapú, sárga kereszteket követtük a Czifra-nyereg (Șaua Țifrea, 1002 m) felé, ami kivitt az erdő sűrűjéből a napsütötte rétre.

Itt állítólag bizonyos időszakokban olyan védett növények láthatóak, mint a Boldogasszony papucsa (Cypripedium calceolus), Vitézvér (Nigritelle Nigra ssp Rubra), Európai zergeboglár (Trollius europaeus), Magyar nőszirom (Iris Hungarica), melyekről nem véletlenül nem közlünk képet. Mi egyet sem láthattunk őszi túránkon, de hátha lesznek nálunk szerencsésebbek.

Láttuk helyette a Czifra-nyerget, amit csak távolról csodáltunk, illetve a Kis Szurdok-kőt (Piatra Surducel, 1071 m) és a Csíki-Bükköt (Făgetul Ciucului, 1264 m), amelyek között elhaladtunk a Vereskő-nyereg felé.

Ez már a Gyilkos-tót körülölelő Gyilkosvölgyi Telep vidéke. Egy tájidegen módon tetőlemezekkel és arany színű keresztekkel csillogóvá tett ortodox templom után térünk le a Gyilkos-kő felé.

Túránk második szakaszában a völgyből összesen 364 méter szintkülönbséget kell megtennünk a 4,4 km-es távon. Ez nagyjából két óra alatt meg is történik. Az útvonal most erdei ösvényen vezet, ezért egy valamennyivel hűvösebb és sárosabb úton kapaszkodunk a csúcs felé.

Egy szétkorhadt, üreges fánál pihenünk meg, ami Bulcsú szerint alkalmas lenne rá, hogy a medve elől elbújjunk, ha felmászunk rá, Pista arckifejezése épp azt a pillanatot rögzíti, amikor az elképzelt maci kiszagolja a rejtekhelyünket.

Ezután nem sokkal egy mezőre értünk, ez jelzi majd, illetve egy nagyobb emelkedő, hogy felértünk a hegyre. Itt van a jól megérdemelt szép kilátás: a Gyilkos-tó és a környékbeli dombok, a hegyek. Jobbra például a Kis-Cohárd (Suhardul Mic, 1344 m) pöffeszkedik büszkén, délcegen.

Kaland nélkül nem is igazi a túra

Amikor már eléggé magunkba szívtuk a látványt, és megpihentünk, a következő napirendi pont a lejutás volt, mert ha az ember felmegy a hegyre, onnan előbb utóbb le is kell jönni, de nem mindegy, hogyan teszi ezt.

Mi például úgy, hogy előbb átlibbentünk a kilátóponthoz, ahol a másik panoráma kabint kihelyezték, just for fun, majd mivel nem nagyon szerettünk volna ugyanazon az útvonalon végigmenni, inkább a Gyilkos-tóhoz ereszkedtünk volna le, ezért elkezdtünk telefonálgatni. A nagy dilemmánk ugyanis az volt, hogy a Gyilkos-tótól még vissza is kellett jutnunk valahogy a Békás-szorosba, elvégre az autó nem jön utánunk magától.

Ki is találtuk, hogy majd Pista ismerősei révén jutunk vissza a kocsihoz, ez olyan jól ment, hogy addig hívogattuk a fuvaros lehetőségeket, hogy már lassan a beesteledést kockáztattuk, de nem találtunk senkit.

Megindultunk a Czifra-nyereg felé, ami vissza vitt volna a Békás-szoroshoz. Azért csak “volna”, mert amikor a ronda ortodox templomnál jártunk, a csapat váratlanul újratervezett, és stoppolásban bízva mégis úgy döntöttünk, hogy lesétálunk a tóig.

Hiba volt, nagy hiba… Erre azonban csak azután jöttünk rá, hogy ismét időpazarlásba kezdtünk.

Mielőtt az útra értünk, hogy stoppolni kezdjünk, egy biciklit találtunk az egyik panzió udvarán. Támadt egy ötletem, hogy mi lenne, ha egyikünk eltekerne a Békás-szorosba ezzel a rozsdás, alig pár ezer kilométerrel lestrapált kerékpárral.

És az az igazság, hogy még magam is meglepődtem, hogy mennyire vagány társasággal indultam el túrázni, mert fél perccel később már ott álltunk a panzió tulajdonosa előtt és románul kufárkodtunk, hogy ketten közülünk ott maradnak “váltságdíjnak”, csak engedjék már meg, hogy egyikünk eltekerjen vele a kocsiig.

A tulajdonosok azonban a rozzant bicikli láttán, még pénzért se lettek volna hajlandóak kiadni nekünk a gurulóeszközt, nehogy tovább romoljon az állapota. Maradt tehát a útra kidugott hüvelykujjas módszer…

Csak előbb még összevesztünk azon, hogy miért jöttünk stoppolni, utólag ugyanis már mindenki inkább a Czifra-nyereg felé ment volna, és ahogy lassan ránk sötétedett semmi esélyét nem láttuk annak, hogy bárki is felvenne minket az autójába büdösen, sárosan, túrabotos szettel.

Mire azonban már egymás haját téptük volna idegességünkben, mert csakugyan nem igazán akaródzott felvenni senkinek sem minket, Pista mellett lelassított egy bákói autós. Remélve, hogy jó szándékú sofőrről van szó, elengedtük őt a stoppal.

Mi már nem igazán fértünk volna be mellé, és az az igazság, hogy az említett túrás körülményeink miatt, nem akartuk feszegetni a húrokat a sofőrnél sem.

Mindannyiunk szerencséjére pedig nem belsőszerv-kereskedők vették fel, hanem túrázók, akik ugye segítik egymást hegyen innen és túl is. Kalandunkat tehát ismét túléltük, és hajunk szála sem görbült a haza felé vezető úton. Így az erdélyi laza túrák beszámoló sorozata is folytatódhat. Ahogy mondani szokás: to be continued…

Az útvonal nagyítható túratérképen: