Tvr

A TVR AUR-os igazgatótanácsi tagjának eltávolítását kéri az USR
Az USR politikusai szerint Dorothea Ionescu „idegengyűlölő” és „antiszemita” tevékenységet folytat.
Idén Románia sem vesz részt az Eurovízión
Nincs elég pénze a TVR-nek a magas színvonalú produkcióra.
Feljelentette a Román Televízió a jegyüzérkedéssel vádolt alkalmazottját
A katari világbajnokságra szóló, a köztévének szánt partneri jegyeket a vád szerint jó pénzért értékesítette, de a vásárlók nem jutottak be újságírói igazolvány nélkül.
Jegyüzérkedéssel vádolják a román köztévé katari delegációjának vezetőjét
Az a férfi vádolja csalással, aki két jegyet megvásárolt tőle, de végül mégsem jutott be a meccsre.
Ukrajnával kapcsolatos kijelentései miatt megszűnik Andrei Marga műsora a kolozsvári televízióban
Leáll a Beszélgetések Andrei Margával című, több mint egy évtizede futó műsor.
Épp egy veszélyes kereszteződésről tartott bejelentkezést a TVR riportere, amikor élőben...
Élőben igazolódott a kereszteződés veszélyességéről szóló állítás.
A Securitate '80-as évekbeli tevékenységét relativizálta egyik riportjában a román közszolgálati...
Az Igazságok a múltról című sorozat egyik adásában három olyan nőt szólaltattak meg névtelenül, akik – állításuk szerint – az állambiztonsági rendőrségnél vállaltak munkát, és rengeteg pozitív...
RISE Project: illegális fával kereskedők reklámoztatták magukat a köztévében
A TVR vezetősége elismerte, hogy komoly szakmai problémák merültek fel az „ismeretterjesztő sorozat” kapcsán.
Kövess minket Facebookon is!