Ukrajnával kapcsolatos kijelentései miatt megszűnik Andrei Marga műsora a kolozsvári televízióban

2022. szeptember 22. – 16:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Leáll a Dialoguri cu Andrei Marga (Beszélgetések Andrei Margával) című, több mint egy évtizede futó műsor a Román Közszolgálati Televízió kolozsvári csatornáján a volt miniszter ukrajnai háborúval kapcsolatos vitatható kijelentései miatt, írja az Adevărul. A vasárnaponként közvetített félórás adásnak Marga volt az állandó meghívottja.

„Annak ellenére, hogy művelt professzorról van szó, a román állam külpolitikájának gyökeresen ellentmondó nyilatkozatai miatt nem tarthatjuk műsoron a Beszélgetések Andrei Margával című adást” – közölte a kolozsvári televízió igazgatója, Alin Gelmărean. Hozzátette, Andrei Marga meghívása nem egyeztethető össze sem a Román Közszolgálati Televízió belső szabályzatával, sem a csatorna céljaival.

A döntést nem egyedül, hanem a Román Közszolgálati Televízió vezetőségével közösen hozta meg, mondta még Alin Gelmărean.

Alakítsd velünk a féléves Transtelexet!

Szeretnénk tudni, mit szerettek, mit hiányoltok a Transtelexről, és szívesen meghallgatnánk az építő jellegű kritikai észrevételeket is. Megköszönjük, ha egy kis időt szánsz rá: kérdőívünket itt töltheted ki!

A műsor megszűnésére Andrei Marga a Cotidianul.ro portálon úgy reagált, hogy néhány hónapja, a 450. adás után már amúgy is a lezáráson gondolkodtak Sebesi Karen Attila műsorvezetővel. Marga szerint „nem lehet komoly műsorokat gyártani, amikor szerény aktivisták figyelnek, akiket nem a kultúra és a gondolatok megvitatása érdekel, akik a helyi algoritmus gyümölcsei”.

Andrei Marga volt külügy-, illetve tanügyminiszter és a Babeș-Bolyai Tudományegyetem egykori rektora egy múlt hétvégi gyulafehérvári rendezvényen kifejtette, hogy véleménye szerint Ukrajnának egyaránt területeket kellene átengednie Oroszországnak, Romániának, Magyarországnak és Lengyelországnak.

A 76 éves politikus-filozófus kijelentéseit Ukrajna romániai nagykövetsége, több volt román külügyminiszter, illetve a külügyminisztérium is elítélte, az ukrán elnök tanácsadója pedig „politikai naftalinnak” nevezte Andrei Margát.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!