A Securitate '80-as évekbeli tevékenységét relativizálta egyik riportjában a román közszolgálati televízió

2022. július 29. – 16:12

frissítve

A Securitate '80-as évekbeli tevékenységét relativizálta egyik riportjában a román közszolgálati televízió
A Securitate elhunyt titkosrendőre, akinek lepedővel takarták el az arcát a bukaresti sürgősségi kórházban 1990. január 1-jén. A forradalom kitörése idején történt összeütközések során szerzett sérüléseibe halt bele – Fotó: Peter Turnley / Corbis / VCG / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Az Igazságok a múltról című sorozat egyik adásában három olyan nőt szólaltattak meg névtelenül, akik – állításuk szerint – az állambiztonsági rendőrségnél vállaltak munkát, és rengeteg pozitív tapasztalatra tettek szert.

A G4Media szemléje szerint a TVR június 7-én sugárzott adásában nyíltan próbálta mosdatni az előző rendszer rettegett állambiztonsági rendőrségét, a Securitatét. Három nő visszaemlékezéseire alapozták a műsort, mindegyikük azt ecsetelte, hogy pozitívan csalódott mind a rendszerben, mind az ott dolgozó emberekben. A portál megjegyzi, hogy műsor négy nappal azután került adásba, hogy a G4Media teljes terjedelmében közzétette azt a sokak által bírált nemzetbiztonsági törvénytervezetet, amely jelentősen megnövelné a titkosszolgálatok hatáskörét. A törvénytervezet kritikusai szerint a jogszabály olyan hatáskörökkel ruházná fel a belföldi (SRI) és a külföldi (SIE) hírszerző szolgálatot, melyek eredményeképpen ezek a szervezetek erősebbé és befolyásosabbá válnának az egykori Securitaténál is.

A műsor keretében úgy helyezték pozitív megvilágításba a '80-as évek állambiztonsági rendőrségét, hogy annak tevékenységét az előző évtizedekéhez hasonlították, amikor jóval erőszakosabb és elnyomóbb tevékenységet folytatott. A TVR narrátora kétségbe vonta a Securitate brutalitását fennállásnak utolsó évtizedében, és feltette a kérdést, hogy ezek a visszaélések elszigetelt esetek voltak-e? A műsorban többször feltűnt Ion Iliescu is, akinek egy, az európai biztonságról szóló 1969-es szimpóziumon mondott beszédéből vágtak be részleteket.

Az adás során nem esett szó egyértelműen és konkrétan a Securitate szörnyű bűntetteiről és a kínzásokról, mindössze a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) kutatójának jelent meg a háttérben, írott formában néhány erre utaló szövegrészlete pár másodpercre. A 48 perces műsorban a legtöbb időt az egykori Securitate három női alkalmazottja visszaemlékezéseinek szentelték.

Az epizód lényegében arról szól, hogy 1980-tól nők is beléphettek a kommunistának nevezett rendszer állambiztonsági szolgálatba. Az anyag főként a három nő elbeszélésére épül, akik pozitív hangvételben számolnak be a rendszer tevékenységéről. Az interjúk, melyben a “kommunista” hatalom legrettegettebb és legkegyetlenebb eszközét, a Securitatét mutatják be, névtelenül hangzanak el.

Az anyagban nem esik szó a Securitate által elkövetett gyilkosságokról vagy a kínzásokról, amelyeket a rendszerrel való együttműködést megtagadó, másként gondolkodó, veszélyesnek vagy a “kommunista” rendszer árulójának tartott emberek ellen követtek el.

A 07:16 perctől bejátszott interjúrészletben a három megkérdezett nő egyike például azt mondja, hogy munkája során „jóhiszemű emberekkel” dolgozott együtt, és elmagyarázza, hogy „senki nem kényszerített senkit, a meggyőzési képességed volt a legfontosabb”.

A nő azt is elmondja, hogy „a kapcsolatok szükségszerűen jók voltak” az együttműködésre felkért emberekkel, és hogy nem történt „zsarolás”:

22:36-tól az egyik interjúalany a beszervezési eljárásokról beszél. „Az ember mondhatta volna, hogy tudod, engem nem érdekel ez az együttműködés, nem akarom. És akkor nem tehetsz semmit az akarata ellen, igaz? Vannak, akik fel akarják menteni magukat, azt akarják elhitetni, hogy kényszerítették őket, különben nem tették volna, amit tettek (...) Ez attól függ, hogy tudod-e, hogyan kell egy beszélgetést irányítani”.

Az anyagban csodálattal és elismeréssel beszélnek a katonai rendszerről és az egyenruháról, amely „tiszteletet” és „stabilitást” biztosított. A három megkérdezett nő következetesen arról beszélt, hogy a Securitate „megelőző” jelleggel tevékenykedett. Erre példa a 18:07-től elhangzott részlet:

„Amikor jelzések érkeztek arról, hogy egyes emberek aktivitása egy kicsit elfajul, lehetőségünk volt arra, hogy megelőző intézkedéseket kezdeményezzünk, amit így neveztünk: pozitív befolyásolás. Tehát ez egy olyan tevékenység volt, amellyel megpróbáltuk visszavezetni a normális kerékvágásba azokat az embereket, akiknek bizonyos eszméik és elképzeléseik antiszociális jellegűek voltak, vagy olyan jellegűek, amelyek sértették az állam érdekeit.”

Egyikük nagy elismeréssel beszélt a rendszerről, amelyben „csodálatos emberek” dolgoztak. Kifejtette: ő nem akart hallani sem a Securitatéről, amikor apja, aki katonatiszt volt, azt javasolta neki, hogy csatlakozzon, mivel előítéletei voltak a szervezet munkájával kapcsolatosan. De amikor mégis belépett, „csodálatos emberekkel” találkozott.

A Securitate emberi arcának bemutatása azzal folytatódik, amikor az egyik nő arról beszél, hogy a tiszteknek milyen nehézségekkel kellett szembenézniük. Azt fejtegette, hogy ugyanolyan problémáik voltak, mint egy normális embernek, annak ellenére, hogy a rendszerben dolgoztak. Majd arról beszélt, hogy „megdöbbent”, amikor rájött, hogy a Securitate „nem olyan volt, mint amit az emberek beszéltek róla”, illetve hogy amiket beszéltek, az nem volt valós, például az sem, hogy „ha a Securitatéhoz mész, azt kockáztatod, hogy szétverik a fejed”.

19:34-től így beszél az egyik interjúalany a saját édesapjáról: „Szegény fickó folyamatosan azt próbálta sugallni nekem, hogy ott is vannak különleges emberek, hogy ott is kevés a nő, és a nőket tisztelik és – idézőjelesen mondva – kényeztetik őket a kollégák, mivel olyan kevesen vannak (.... ) Arra számítottam, hogy makacs, gonosz embereket találok ott, akik a lehető legmesszemenőbben elzárkóznak egymástól. De nagy meglepetésemre egy közösséget, csodálatos embereket találtam ott, gondokkal, problémákkal, gondozandó kisgyerekekkel, gondozandó idős szülőkkel, akik szintén nélkülözéssel küzdöttek, higgyék el nekem. Ha ki tudtad fogni, hogy vásárolhattál 200 gramm szalámit, és töltött káposztát csinálhattál belőle, az egy igazi élvezet volt. Én is ezt tettem, annak ellenére, hogy a Securitaténak dolgoztam. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem építettem ki kapcsolatokat, de ez nem azért sikerült, mert a Securitaténak dolgoztam (...) Ceaușescu megtanított minket arra, hogy onnan éljünk meg, ahol dolgozunk. Az Avicolában tojást loptak és az egész háztömbben árulták. És én vásároltam. (...) Nagyon meglepődtem, amikor láttam, hogy ezek nem olyan Securitate-alkalmazottak, akikről mindenki beszél, akik állítólag nem tudnak írni-olvasni, akik durvák, és ha belépsz közéjük azt kockáztatod, hogy nagyon pórul jársz. Többségük egyetemet végzett, képzett, művelt, becsületes ember volt, aki hozzám hasonlóan a hazának és a román népnek esküdött hűséget, nem pedig a politikai rendszernek”.

Ugyanez a nő kiállt az 1980-as évek Securitate-munkatársaiért, mondván, hogy ők nem olyanok voltak, mint a sztálini időszak dolgozói:

„Hajlamosak minden rosszal megvádolni minket, akik néhány évig együtt dolgoztunk a '60-as évek, a sztálini időszak embereivel. Minden rendszernek megvoltak a maga sajátosságai, de a rendszerben dolgozva nem feltétlenül leszel olyan, mint mások, akik előtted dolgoztak ott.”

24:58-tól pedig a narrátor azt fejtegeti: „A közelmúlt történelme egyes állambiztonsági tisztek brutális viselkedéséről szól. Egy kérdés azonban továbbra is fennáll: mennyire volt elterjedt ez a magatartás az 1980-as években? Milyen mértékben voltak egyértelmű rendelkezések, amelyek ösztönözték az ilyen visszaéléseket? Vagy ezek csak elszigetelt esetek voltak?”

Ezekre a kérdésekre a megkérdezett nők azt válaszolták, hogy „nem emlékeznek egyetlen pofonra sem”, és hogy „az a pletyka járta, hogy pincéik voltak, de erről szó sem volt”.

Ehhez képest Florin Anghel, a Konstancai Egyetem Történelem és Politológia Karának munkatársa a G4Mediának kifejtette, hogy a biztonsági szolgálat volt a kommunista rendszer gerince, és a rendszerben dolgozó tisztek döntöttek alapvetően mindenről, amit a lakosság megtehetett vagy nem tehetett, beleértve az 1980-as éveket is.

„A Securitate volt a kommunizmus rendszer gerince, a totalitarizmus alapvető intézménye a párt és a legfőbb vezető, Ceaușescu mellett. Rendszeresen megsértette a magánszférát, hierarchiákat alkotott, eldöntötte, hogy ki járhat egyetemre, ki utazhat külföldre. Ha az 1980-as években már nem is volt annyira elnyomó, a Securitate döntött mindenről: karrierekről, sorsokról, arról, hogy ki mikor vakációzhat, és semmiképpen sem szabad relativizálni az utolsó időszakot. Ez képezte a rendszer alapját, amely megszervezte és irányította a kommunista rendszert.”

A G4Media megjegyzi: a TVR teljesen figyelmen kívül hagyta a kommunizmust elítélő Tismăneanu-jelentést, melyet 2006 decemberében szavazott meg a parlament. Majd néhány idevágó részletet közölt arról, hogy mit jelentett a Securitate 1989 előtt:

„A kommunista rendszer erőszakos megteremtésének pillanatát követő első két évtizedet a mindenféle ellenzékkel szembeni brutális elnyomás jellemezte, amelynek kettős célja volt: egyrészt, hogy megsemmisítsen minden olyan kísérletet, amely a rendszerrel való szembeszegülésre irányul, másrészt, hogy szükség szerint alkalmazott elnyomó vagy propagandisztikus eszközökkel elérjék, hogy a lakosság többsége formálisan is csatlakozzon a kommunista hatóságokhoz és a pártállam politikájához.

Éppen ezért a politikai rendőri apparátus alapvető szerepet játszott a kommunizmusnak az állami terrorizmus segítségével történő megszilárdításában. Fő feladata a félelem érzésének kialakítása és irányítása volt, ami a politikai rendőri aktus végrehajtásának alapvető eleme.

Bár a kommunista rendszer évei alatt Romániában a Securitate tevékenységét a többség nem tapasztalta meg közvetlenül, a lakosság nagy része mégis mély félelmet érzett az intézménnyel szemben. A Securitate brutalitása a börtönök és a vallatókamrák falain túlra is kiterjedt. E brutalitások miatt az első két évtizedben a Securitate központjaiból, a börtönökből és a munkatáborokból félelem áradt ki az utcákra, mely behatolt az emberek otthonaiba is.”