Jegyüzérkedéssel vádolják a román köztévé katari delegációjának vezetőjét

Azzal vádolják a Román Közszolgálati Televízió (TVR) katari delegációjának vezetőjét, hogy a csatorna számlájára vásárolt jegyekkel üzletelt. A ziaristii.com hírportál szerint Cristian Oprean ellen fegyelmi eljárás indult.

A TVR-nek a katari labdarugó-világbajnokság hivatalos romániai partnereként lehetősége volt előkelő helyekre jegyet váltani a mérkőzésekre. Oprean állítólag éppen ezt használta ki, és feláron adta tovább a sajtóbelépőket.

A köztévé munkatársát az a román férfi vádolja csalással, aki két jegyet megvásárolt tőle a Franciaország-Marokkó elődöntőre, ahová végül nem engedték be, mert nem tudta felmutatni a kért iratokat. A pórul járt focirajongó azt állítja, hogy a jegyeken szereplő ár szerint azok 1240 euróba kerültek, ő viszont 1800 eurót fizetett értük egy Cristi nevű úrnak. Minderről a TVR sportszerkesztőségének küldött e-mailben számolt be, mellékelve a jegyekről készült fotót is, amelyen jól látszik a RoTVR felirat.

A hírportál a TVR-nél dolgozó forrásaira hivatkozva azt írja, hogy Cristian Oprean ellen fegyelmi eljárás indult.

Egyébként rövid időn belül ez a második munkahelyi visszaélés, amellyel a TVR sportszerkesztőségének valamelyik munkatársát vádolják. Cristian Oprean azután került a katari delegáció élére, hogy kollégája, Marian Olaianos akkreditációját visszavonták, mert fegyelmi eljárás indult ellene egy kolléganője fizikai bántalmazása miatt.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!