Tüntetés

Több tízezren tüntettek Jair Bolsonaróért Brazíliában
A volt elnök tagadja, hogy puccskísérlet tagja lett volna, és követeli a tavaly zavargásokon bebörtönzöttek kiengedését.
Bukarestben, Aradon és Szatmáron is tüntettek az ukrajnai háború második évfordulóján
Volt ahol koszorúztak, olyan is ahol felvonultak, máshol az ukrajnai menekültek a hálájuk jeléül süteményt osztottak a járókelőknek.
Ma könnyebb gyerekeket molesztálni, mint adományozni nekik
Miben más egy tüntetés, ha nem politikai pártok szervezik, hanem youtuberek? Pottyondy Edina, Gulyás Márton, Osváth Zsolt, Azahriah és még több ismert netes influenszer szervezett tüntetést a...
„Az állam a legnagyobb szörny” – több tízezren tüntettek a Hősök terén a gyermekbántalmazás ellen
Rengetegen gyűltek össze a youtuberek tüntetésén, akik szerint a legkiszolgáltatottabb, tragikus sorsú gyermekeket hagyta cserben az állam, amikor egy bántalmazó intézményigazgatóra bízta őket. A...
Tízezreket várnak ma a budapesti Hősök terére, a Pluralizmus Erdélyben is hívja az erdélyi...
Pártokon és ideológiákon felülemelkedve kell kiállni most a gyerekekért és egy egészséges közéletért, mondják a szervezők.
„Én ezt a nőt eleve nem tartottam semmire” – videó a Novák Katalin elleni tüntetésről
A tüntetők szerint ebben az ügyben sok bűnös van, Novák Katalinnak és Varga Juditnak pedig le kellene mondania. A Momentum tüntetést szervezett a Sándor-palotához a köztársasági elnök kegyelmi...
A taxisok törvénymódosítást követelnek Bukarestben
Több száz taxis tüntetett szerdán a fővárosban a taxistörvény, illetve az alternatív személyszállítási tevékenységet szabályozó jogszabály módosítását követelve.
Visszavonatna egy, a vegyszerhasználatot korlátozó tervezetet Ursula von der Leyen
Az EB elnöke azzal érvelt, hogy a javaslat „a polarizáció szimbólumává vált”.
A tüntetések befejezéséről állapodott meg a kormány a gazdákkal és fuvarozókkal
Tárcaközi bizottságot hoznak létre, amelynek feladata megtalálni a legjobb intézkedéseket a követelések rendezésére.
Az AUR tüntet Bukarestben: Így bánnak Ciolacu kutyái a románokkal!
Simionék eredetileg a kötelező gépjárműbiztosítás drágulása miatt vonultak fel.
Kövess minket Facebookon is!