Sztrájkkal fenyegetőznek az erdészeti alkalmazottak szakszervezetei

Az erdészeti alkalmazottak szakszervezeteinek küldöttsége szerdán 13 órától tárgyal a követeléseikről a kormány, a környezetvédelmi minisztérium és a pénzügyminisztérium képviselőivel – nyilatkozta az Agerpresnek Silviu Geană, a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Az erdészeti szakszervezetek szerdán 10 és 14 óra között a kormány székhelye előtt tüntetnek az erdészeti alkalmazottak fizetését 25 százalékkal csökkentő jogszabály ellen. Silviu Geană elmondta, hogy ha a kormány képviselőivel folytatott tárgyalásaik eredménytelenül zárulnak, akkor a szakszervezetek ismét utcára vonulnak, és nem kizárt az általános sztrájk sem.

Közlése szerint a 13 órakor kezdődő találkozón a 25 százalékos bércsökkentés mellett szó lesz az erdészeti alkalmazottak jogainak korlátozásáról, a tűzifa-kvótájuk csökkentéséről, a Romsilva országos erdőgazdálkodási vállalat átszervezéséről és a társadalmi párbeszéd hiányáról is. Emellett a szakszervezeti vezető szerint a Romsilva nem kapta meg azt a 150 millió lejt, amit a kormány a természetvédelmi parkok gondozására és a magánerdők őrzésére különített el a költségvetésben.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!