Letartóztatták és vádat emeltek Isztambul ellenzéki polgármestere ellen
Egy török bíróság elrendelte Isztambul ellenzéki polgármesterének letartóztatását, aki ellen korrupció miatt hivatalosan is vádat emeltek – jelentette a BBC. Az ellenzéki polgármester, Ekrem İmamoğlu Recep Tayyip Erdoğan elnök egyik fő riválisa. Szerdán vették őrizetbe, pár nappal azelőtt, hogy a 2028-es török elnökválasztás egyik jelöltjének nevezték volna ki.
A bíróság közlése szerint az 54 éves polgármestert, valamint legalább húsz másik embert egy korrupciós nyomozás részeként tartóztatták le – írta a Reuters. İmamoğlu, aki egyes közvélemény-kutatásokban vezet Erdoğan előtt, tagadta az ellene felhozott vádakat, azokat rágalomként értékelte, amikor szerdai őrizetbe vétele után szombaton először jelent meg a bíróság előtt – írta a Reuters. Akkor azt közölték a török hatóságok, hogy korrupció és terrorizmus miatt vették őrizetbe.
A törökországi események hátteréről ebben a cikkünkben foglalkoztunk részletesen.
Tüntetéshullámot indított el őrizetbe vétele
Az isztambuli polgármester őrizetbe vételének hírére mélyrepülésbe kezdett a török tőzsde és a líra, és napok óta tartó tüntetéseket indított el, annak ellenére, hogy négy napra betiltották a tüntetéseket.

Miközben a hatóságok több tucatnyi embert vettek őrizetbe közösségi médiás posztok miatt, a tüntetéseken könnygázt és gumilövedékeket vetettek be a demonstrálók ellen, péntek este pedig már több száz embert tartóztattak le országszerte.
A szombati tüntetésen ott volt a Telex fotósa is: elmondása szerint a legnagyobb tömeg az isztambuli önkormányzatnál van, az épület előtti teret csaknem teljesen megtöltötték a demonstrálók.

Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!